Magánjog 1. kötet, Személyjog és dologjog (Budapest, 1904)

Jelzálog- általában 611 dély D. Ádámné javára lett megadva; 3. de azért sem lett volna a zálogjog bekebelezhető, mert a kérvény mellett nem igazoltatott, hogy D. Ádámné után végrendelet nem maradt s ő ezen követelésről máskép nem rendelkezett. Mindezekből tehát másodrendű alp.-nek már a telekkönyvi nyil­vánosságnak a bejegyzések alapjául szolgáló okiratokra is kiterjedő el­vénél fogva tudnia kellett, hogy ezen bekebelezés eredetileg is érvény­telen volt & igy arra alzálogjogot jóhiszemüleg már azért sem sze­rezhetett. Másodrendű alp. beismerte, hogy 1898. évi június 13-án a tár­gyalásnál, mely a telekkönyvi hatóságnál elsőrendű alp.-nek mint jel­zálogos hitelezőnek meghallgatása végett ki volt tűzve, ő, mint elsőrendű alp. képviselője, utóbbival együtt jelen volt. Az ügyvéd és képviselője közti bizalmi viszony természeténél fogva igen valószínű, hogy másod­rendű alp. a megidézés alapjául szolgált jelzálogos követelés termé­szete és fenn vagy fenn nem állása felül ügyfele az elsőrendű alp. által magát kellően tájékoztatta. Maga azon körülmény, hogy ezen bekebe­lezett követelés az alapjául szolgáló okirat, illetve a kérvény mellett csatolt anyakönyvi kivonat szerint már 1873. évben lejárt volna s hogy mindazonáltal azóta 25, illetve a bekebelezés- óta 24 év telt el anélkül, hogy a telekkönyv a követelés behajtása iránti lépésekre nézve valamit adatot tartalmazna, elegendő volt arra, hogy másodrendű alp.-ben ezen követelés fennállása tekintetében alapos kételyeket idézzen elő ; a midőn tehát másodrendű alp. mégis ugyanazon a napon egy 900 forintos váltót adatott magának elsőrendű alp.-től és ezt feltűnő rövid lejárattal el­látva, az 1898. július 4-én kibocsátott sommás végzés alapján követe­lését már a (következő napon alzálogjogilag elő is jegyeztette; a midőn a szinlegesség kifogásával szemben másodrendű alp. a váltó alapjául szolgált ügylet bizonyítására nem is vállalkozott, a midőn vele a jelen perben egy alapon álló és most is általa képviselt elsőrendű alp. F. Jenő és V. Béla teljesen kifogástalan tanuk előtt beismerte, hogy ő a váltóra értéket nem kapott és azt csak másodrendű alp. rábeszélése folytán állította ki azért, mert másodrendű alp. a bekebelezett követe­lést csak ily módon mondotta behajtha tónak; ily körülmények között másodrendű alp. védelmét jóhiszeműségére sikerrel nem alapithatja. Különben is, habár felp.-ek válaszukban kijelentették, hogy a B. Márton és társa javára bekebelezett zálogjog törlését csak a köve­telés megszűnte alapján kérik ; mindazonáltal tekintve, hogy a kere­setet eredeti érvénytelenség czimén indították ; tekintve, hogy ezen ere­deti érvénytelenség a fentiek szerint, de még azért is, mert a bekebelezés idejében a követelés-elengedés következtében már fenn nem állott, tény­leg fenforog és ezzel szemben a három, évi elévülés kifogása, figyelemmel a hivatkozott Ítéletek folytán beállott rosszhiszeműségre, B. Márton ré­széről sikerrel fel nem hozható; tekintve, hogy az 1886. évi XXIX. tcz. 76. §-ának 8. pontja, illetve az ennek alapján kibocsátott 947/88. sz. J. M. rendelet 8. §-ának 1., 2. és 4. bekezdései értelmében a jelen 39*

Next

/
Thumbnails
Contents