Magánjog 1. kötet, Személyjog és dologjog (Budapest, 1904)

Halál 19 5. HALÁL. a) Természetes halál. 52 C: Eltűnt személynek sem életben léte, sem elhalálozása nem vélelmezendő a hazai jog szerint, hanem annak életében léte vagy elhalálozása bizonyítandó az által, ki az egyiket vagy másikat állítja. Ehbez képest az eltűnt részére kinevezett ügygondnok örökösödési keresetével elutasítandó ha alp. tagadásával szemben nem bizonyítja azt, hogy eltűnt és az öröklési eljárás folyamán kibocsátott egy évi hirdetményi idézésre nem jelentkezett gondnokoltja az örökség megnyíltakor életben volt (1887 febr. 15. 4908/1886. sz.) 53 B pesti T.: Az elsőbiróság Ítéletének vonatkozó indokaiban helyesen fejtette ki, hogy sem a C) alatti halotti anyakönyvi kivonat, sem a D) alatti hivatalos orvosi bizonyítvány magukban véve nem nyújtanak elfogadható bizonyítékot arra nézve, hogy a biztosított öngyilkossággal vesztette életét. Mert az állami anyakönyvek, mint a születések, házasságéi: és halálesetek közhitelű nyilvántartására rendelt bizonyítási eszközök, kizárólag csak ezekre a tényekre, de a íeníorgó esetet nézve nem egyszersmind a halál okára is szolgálnak teljes bizonyítékul, és mert a D) alatti bizonyítvány a halál okát illetőleg nem positiv tényeket hanem az azt kiállító orvosnak pusztán a bonczolás adataira alapított véleményét tartalmazza. Helyes tehát az elsőbíróság ítéletének az a kimondása, hogy az öngyilkosság tényét a C) és D) alatti okiratok ellenében is, az öngyilkosság alapján kötelezettségének megszűnését vitató alperes tartozik bizonyítani. (1899. juu, 26. 1962 sz.) C: Hh. (1900. jan. 31. 1090/1899. sz.) 54 C: Az izr anyakönyvek vezetése tárgyában 1885. nov. 13. 1924. sz. alatt kelt miniszteri rendeletnek megfelelő módon vezetett anyakönyv mint közokirat, teljes bizonyítékot képez a halál nemére is, amely a halotti kémlet alapján lett abba bevezetve. (1893. febr. 8, 1795/3892. sz.) b) Holttányilvánitás. Eirói illetékesség. 55 Smsz.: A holtnak nyilvánítási eljárás, midőn az házassági végelválás czéljából indíttatik, azon tsz. illetőségéhez tartozik, melynek területén a házas feleknek utolsó és állandó együttlakásuk volt; tehát ily esetben a polgári trv. rendtartás 36. §-ának nem második, hanem első tétele alkalmazandó. (1870. febr. 16. 199. sz.)