Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 22. kötet (Budapest, 1912)

198 Dologi jog. Ezek szerint a felperesek a helypénzszedés módjának általuk egy emberöltőt meghaladó idő alatt ilyetén gyakorlására és gyakorlás utján történt megszerzésére, elbirtoklására, amelyet az adománylevél ama tételére alapítanak, „minden szabadságokkal és előjogokkal, mint egyéb szabad királyi városaink stb. vásárai tartatni szoktak" annál kevésbbé hivatkozhatnak, mert az a körülmény, hogy a felperes által felhozott Kolozsvár és Nagyvárad városok a V) és Z) alattiak tanúságaként hasonlóan gyakorolták ebbeli, ugyancsak királyi adomány utján nyert vásárjogukat, annak megállapítása nélkül, hogy ezeknek az adománylevele a felperesekével egy időben kelt és a felpereseknek adott adománylevél kelte idejében is ugyanígy gyakorolták a vásárjogot, nem alkalmas és pedig annál is kevésbbé, mert a felperesek maguk is a nekik adományozott vásárjogból kifolyó tulajdonképeni jogosítványt, vagyis a helypénzszedést az E) alatti 34—37. tételei szerint felsorolt árukra, mint tulajdonképeni vásári árukra is csak a fentebb megállapított és egyedül engedélyezett módon szedték; és mert a kir. törvényszék a rendelkezésre állott forrásmunkákból azt, hogy az adománylevélben a vásárjog gyakorlása tekintetében felhívott egyéb városok a vásárjogot a felperesek vitatta módon gyakorolták volna, bizonyítottnak nem látta. A felperesek által keresetbe vett jognak a megállapítása s illetve az általuk eddig is az előadott módon gyakorolt jogok tulajdonképpen, amint felperesek maguk is nevezik keresetükben: a vámszedési jogban (ius telonii) foglalt jogosítványoknak a foglalata, amennyiben a saját perbeli előadásuk szerint, az adománylevél kereteit túllépte, nemcsak a kir. adománylevél engedélyezte országos és heti vásárokkor, hanem mindennap szedik nemcsak a vásárra jövőktől, hanem a vámsorompón átkelni óhajtók mindegyikétől, tekintet nélkül arra, hogy mily czélból megy a községbe; ilyképp ez másnak, mint akár a kövezet használata stb. fejében fizetett illetéknek, akár beviteli vámnak nem tekinthető. Igaz ugyan, hogy forrásaink szerint a helypénz egy időben a kövezet, beviteli vám és egyéb illetékekkel egybefoglalva is szedetett; azonban a felperesek a felsorolt illetékek szedése és illetve a vámszedés jogosultságnak kimutatása nélkül, a helypénz ilyetén beszedésére feljogosítottaknak a hosszas gyakorlat által sem tekinthetők, mert ebbeli joguk a csatolt és merőben a vásárjogra vonatkozó adományleveleken nem alapszik s mert az a körülmény, hogy e jog gyakorlását az által, hogy a csatolt H. és a K—U alatti községi bizonyítványok és illetve a kihallgatott tanukkal bizonyítottan az adománylevél kelte óta mindig, sőt azt megelőzőleg is háboritlanul gyakorolták, megszerezték, a közjogi jogosítvány ama jogi természete folytán, hogy az elbirtoklás tárgyát nem képezheti, kizártnak tekintendő. Bár a kir. törvényszék valamely valakit jogszerűen megillető közjogi jogosítvány gyakorlásának módja tekintetében az elbírtok-