Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 20. kötet (Budapest, 1910)

Ütóöröklés hidokok: U. E. örökhagyó és házastársa elsőrendű alperes a köztük keletkezett örökösödési szerződés 2. és 3. pontjában a közös tulajdonukat képző egész vagyonról akként rendelkeztek, hogy bármelyik házastárs halna el előbb, annak egész vagyonát a túlélő házastárs örökölje, a szerződés 2. és 3. pontjában különkülön meghatározott 1000 K hagyomány kiűzetése ellenében, mig a 4. pontban a házastársak közös tulajdonát képező összvagyonra nézve azt a közös és együttes rendelkezést tartalmazza, hogy mindkettőjük halála esetére, akár egyidejűleg, akár bármily időközben következnék az be, elsősorban a 2. és 3. pontban megjelölt hagyományok, azután pedig a 4. pontban felsorolt 11 rendbeli, egyenkint 2000 K-ás hagyomány fizettessék ki, a házastársak egyéb ingó és ingatlan vagyonában pedig négy egyenlő részben az örökhagyó négy testvérének, névszerint P. U M., N. U. L., U. I. és J. U. H.-nak gyermekei örökösödjenek. A végintézkedésnek eme tartalmából kétségtelen, hogy az örökhagyónő emiitett négy testvérének gyermekei részére mindkét házasfél elhalálozása esetére hitbizományi helyettesítés utján utóöröklési jog biztosittatott akként, hogy ez az örökösödés az öröklési szerződés alapján az utóörökösök részére saját jogukon közvetlenül és nem az előörökös házastárs jogán álljon be. Az örökhagyó hagyatékát illetően mit sem változtathat ezen az a körülmény, hogy az örökösödési szerződés 4. pontjának utolsó bekezdésében a túlélő házastárs, tehát elsőrendű alperes javára biztosittatott az a jog, hogy a kinevezett örökösöket még egyéb hagyományokkal is terhelheti, illetve egyéb hagyományokról is gondoskodhatik. Szembeállítva ugyanis ezt a rendelkezést a 4. pontban foglalt imént idézett azzal a rendelkezéssel, hogy az örökhagyónak <a négy testvérének a gyermekei utóörökösökül kineveztettek; figyelemmel továbbá arra, hogy a végintézkedés szövegéből az nem magyarázható ki, hogy a örökhagyó a négy testvérének gyermekei javára tett rendelkezését bármiképp megszorítani vagy valamely feltételhez kötni kívánta volna, sőt ellenkezőleg a végintézkedésben a házastársak azon óhajuknak adnak nyilt kifejezést, hogy rendelkezéseik szorosan megtartassanak; és tekintettel arra hogy ha a további hagyományok rendelése iránti jog a hátrahagyott házastársat az örökhagyó után örökölt felerészre is korlátlanul megilletné, ez az örökhagyó abbeli szándékának a meghiúsulására vezethetne, hogy vagyonában férje halála után négy testvérének gyermekei örökösödjenek, s igy ez a magyarázat helytállónak el nem fogadható, mert a végintézkedéseket akként kell magyarázni, hogy az örökhagyó akarata a lehetőség szerint érvényre jusson. Mindebből az következik, hogy a 4. pontban foglalt rendelkezésnek hatály csakis az elsőrendű alperes saját tulajdonát képező vagyonra tulajdonítható, vagyis hogy ennek értelme az, hogy az elsőrendű alperesnek az a jog, hogy további hagyományokat rendelhet, csak a saját tulajdonát képező vagyonra