Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 18. kötet (Budapest, 1908)

144 BP- 355- §• 2. p. lott lemond a visszautasításról, a másik visszautasíthatja' a vádlottakra eső egész részt, nem lévén különbség a között, hogy a lemondó egyenként mellőzi hallgatással a visszautasítást vagy általában lemond. A másik tehát nem valami engedmény-féle jogczimen, hanem eredeti jogán szól hozzá a vádlottakra jutott esküdtekhez. A törvény ratiója is elvezet a helyes felfogáshoz, mely vádlottnak a lehető legtágabb visszavetési jogot szánta s csupán csak a vádlotttársak érdekeit igyekezett kiegyeztetni ott, a hol a szám korlátja ezt szükségessé tette. De helytelen az a felfogás is, hogy a viszonvádlót e czimen nem illeti visszavetési jog, — hogy az osztatlan bizalomnál fogva ez gyakorlatilag meg sem valósitható. Ezt csak rá kellett volna bizni az illető ügyességére. Viszonvád esetén legtöbbször ugyanazok a vádlottak és a vádlók (az csak véletlen, hogy itt az egyik perbeli szerepet a kir. ügyész viszi). Már most hogyan választana a C, hogy melyiknek milyen minőségben ad visszautasitási jogot. A törvény egyensúlyt akart. Minden perben két ellentétes érdek van, a fontos csak az, hogy e kétféle választás történjék meg igazságosan. Ha mindkettő megkapja mindkét minőségében a reá eső részt, csak ott vagyunk, mintha mindegyik egy minőségben kapott volna ugyanannyit. A törvény csak számtani módszert akar adni s rendelkezésében nem vezette pszichológiai spekuláczió, mely jelen esetben odavezetett, hogy az egyik érdekeltre jutott II esküdt visszautasításának lehetősége, a másikra mindössze négy, mert az nem számit, hogy a jobban dotált egyik minőségében önként nem élt a visszautasítással. Az bizonyos, hogy ha vádlott viszonvádat nem emel, reá mint egyedüli vádlottra 8 esküdt visszautasitási joga esik. Mert ezenfelül még vádló is, lehet-e ezért kevesebb joga? A kir. ügyész és sértettnek a fenti vonatkozásban való szétválasztása merő formalismus, mely logikusan különben is csak arra szolgálhat érvül, hogy sértettet külön vádlói minőségben is nem illeti visszavetési jog. Bp. 355- §• 2. p. Az előzetes egyetértésnek megfelelő tényelemek a kérdésbe nem veendők fel. 275. Az esküdtek a hozzájuk intézett árra az I. kérdésre: „Bünös-e R. V. vádlott abban, hogy Sz. község határában 1906. évi május hó 9-én este 9 óra után a B.-féle major mellett H. J. sz—i lakost ölésre irányuló szándékkal, a nélkül azonban, hogy ebbeli szándékát előre megfontolta volna, súlyos éles eszközzel két izben fejbevágta, á minek következtében H. J. május 12-én meghalt?" hétnél több ,,igen"-nel feleltek, arra a kérdésre: „Bünös-e özv. H. J.-né vádlott abban, hogy R. V. vádlottnak az I. pont alatti kérdésben megjelölt cselekményét szándékosan előmozdította, vagy könnyítette az által, hogy R. V. vádlottal előzetesen egyetértve férjét H. J.-et 1906. május 9-én este falopás czéljából hazulról elküldötte a B.-féle majorhoz"? továbbá arra a III. kérdésre, hogy: „Bünös-e