Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 18. kötet (Budapest, 1908)

98 Btk. 402. §. 1. p. okiratot P. ékszerészhez fedezetül elküldte, 100 koronáról kiállított kötelezvény vagy pedig váltó volt-e? De a Tábla által valóknak elfogadott tények alapján azt sem lehet meghatározni, hogy az elsőfokú bíróság ítélete szerint különben már megsemmisített szóban levő irat kötelezettség bizonyítására alkalmas magánokirat kellékeivel birt-e; ennek hiányában pedig büntetendő cselekmény tényálladéka a jelen esetben meg nem állapitható. (1906. febr. 13. 1511. sz.) Bírósági kézbesítési vevényen történt hamis aláírás — nem büntetendő cselekmény. 204. C.: Vádlott a váltókra vonatkozó sommás végzéseknek s a megfelelő kereseteknek P. J.-t illető példányait a vádlottat illetőkkel együtt G. kézbesítőtől — ennek tiltakozása daczára — átvévén, a vonatkozó kézbesítési vevényekre az átvétel tanúsítójául nevezett P. J. nevét ennek tudta és beleegyezése nélkül rávezette, miből nevezettre tényleg az a jogsérelem származott, hogy a bíróság határozatai ellen nem védekezhetett s ellene végrehajtás is elrendeltetett: mindazonáltal vádlottnak most jelzett cselekménye még sem meriti ki a Btk. 401. és 402. §§-ai alá eső magánokirathamisitás vétségének tényálladékát, mert nincs való tényként elfogadva az, hogy vádlott a szóban forgó kézbesítési vevényeket a Btk. 401. §-ában meghatározott módon és czélból használta, e nélkül pedig a magánokirathamisitás tényálladéka nem létesül. (1907. jan. 22. 683. sz.) — Ez ítélet helyességéhez szó fér, minthogy a használatnak nem kell közvetlennek lenni; a kézbesítő pedig benyújtván a vevényt a bírósághoz: ez előtt az bizonyítékul szolgál és pedig a kifogási határidő letelte után a tekintetben, hogy a vádlott kifogásolási joga megszűnt. Btk. 402. §. 1. p. Tüzkárbiztositási kötvény hamisítása esetében a cselekmény a bizsitási díj alapul vétele mellett minősül büntette vagy vétséggé. Évülés kezdőnapja magánokirathamisitás esetében. 205. Vádlott biztositótársasági alkalmazott, F. J. paksi lakosnak lakóházát, a mely előzőleg már tűzkár ellen biztosítva volt, a fél tudta és beleegyezése nélkül 1901. augusztus 11-én ujabb 6 évre 600 koronára biztosította oly módon, hogy az e napon kiállított bevallási ivre F. J. nevét aláirta. A székesfehérvári főügynökséghez vádlott a bevallást azonnal beküldötte, a főügynökség a biztosítási kötvényt és az évi dijkötvényeket sértettnek kiküldte, de az el nem fogadta; minthogy azonban az intézet a bevallás alapján sértettet kötelezettnek tartotta 7 kor. 4 fillér első évi díjtétel iránt megperelte. Sértett az iratoknak a büntető birósághozi áttételét kérte. A szekszárdi tsz. vádlottat a Btkv. 40T. §-ába ütköző s 402. §. 1. bekezdésében meghatározott magánokirathamisitás vétségében bűnösnek mondotta ki. Ez itélet ellen a kir. ügyészség a minősítés miatt felebbezett