Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 17. kötet (Budapest, 1907)
Bp. 358 > 359azonosság iránt kétség fel ne merülhessen, és hogy á cselekmény minden más cselekménytől megkülönböztethető legyen. A kifogásolt főkérdésben pedig ezek a ténybeli körülmények oly tüzetcsen felsorolvák, hogy minden kétségen kivül megállapítható az, hogy az esküdtektől ugyanazon cselekményre vonatkozóan kívántatik határozat, mint a mely vád tárgyává tétetett, és hogy ez a cselekmény a tett elkövetésének helye, tárgya és módjánál fogva minden más cselekménytől megkülönböztethető; de fel vannak sorolva az alkotó elemek is, mert a kérdésben benne foglaltatik, hogy a vádlott ,.előre megfontolt szándékkal ölte meg" az elhaltat. Ez alkotó elem további történelmi előzményének vagy különös jelenségeinek a kérdésében leendő felsorolását a törvény nem kívánja, mert az, hogy előre megfontolt szándék mily körülményekből következtethető, az a bizonyítékok mérlegelésén alapszik, erről pedig az esküdtek számolni nem tartoznak. (1906 máj. 31. 5715 ) Bp. 358. §Beszámithatóságra vonatkozó kérdések. 357. C: A Bp. 358. §-a szerint az esküdtbir. eljárásban a beszáll; ithatóságot kizáró okok fenn vagy fenn nem forgása tekintetében a határozathozatal az esküdtek hatáskörébe tartozik, a jelen esetben pedig az esküdtek az I. főkérdésre hozott határozatukban azt állapitották meg, hogy a vádlott az emiitett kérdésben megjelölt tetteket 1 279. és 65. §§.) a nélkül követte el, hogy az aznap megivott nagyobb mennyiségű pálinka és bor hatása folytán öntudatlan ittas állapotban lett volná; ennek következtében a Bp. 385. §. 1. c) pontjában meghatározott semmiségi ok nem forog fönn. (905. máj. 2. 4203.) Bp. 358., 359- §§• 358. Vádlott és védője semmiségi panaszokat jelentettek be azért, mert az esküdtbíróság által a Bp. 307. §-ának 2. bekezdésére vonatkozólag az esküdtekhez intézett kérdés önálló s főkérdésnek lévén tekintendő, az esküdtek félrevezethetésének kikerülése végett n védelem részéről a beszámithatóságra nézve indítványozott külön kérdést vagy legvégül harmadik kérdésnek kellett volna hagyni, vagy pedig az esküdtbíróság által feltett kérdések után mint negyedik kérdést ismételtetni annál is inkább, mivel nincsen kizárva, hogy valaki a Btk. 307. §-ába ütköző enyhébb minősítés alá eső önálló büntetendő cselekményt elkövet ugyan, de ez neki a Btk. 79. §-a értelmében nem számíttatik be. C.: A semmiségi panaszokat el kellett utasítani; mert a Bp. 358. g-ának rendelkezése szerint a beszámithatóságot kizáró ok rendszerint a főkérdésbe foglalandó be s ettől csak akkor van eltérésnek helye, ha a befoglalás a főkérdést igen terjedelmessé vagy nehezen érthetővé tenné, melv esetekben a beszámítást kizáró ok külön kér-