Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)

64 Btk. 87. §. sem emliettt 15 évi fegyház-büntetést absolut büntetésnek kívánta volna tekinteni; sőt ellenkezően, a törv. büntetési rendszere s különösen a 89. §-ban kifejezett alapelv egyenesen ellene szólnak ennek a magyarázatnak, a minélfogva csakis az a felfogás ismerhető el helyesnek, a mely ebben az esetben a 15 évi fegyházat a Btk. 90. §. feltételeinek fenforgása esetében kiszabható legmagasabb büntetésnek tekinti. Minthogy pedig a Btk. számos esetben csakis a szabadságvesztés-büntetés leghosszabb tartamát szabja meg kifejezetten, a legkisebb mértékről azonban hallgat, s mégis kétségtelen, hogy mindezen esetekben az illető büntetési nemnek a 22—25. §-okban meghatározott legrövidebb időtartama képezi az alkalmazható büntetés legkisebb mértékét: ennélfogva a fenforgó esetben is a két évi fegyházat kell a 91. §. szerint alkalmazható büntetés legkisebb mértékének tekinteni. E mellett visszásnak tűnik ugyan fel, hogy a törvény más csekélyebb sulyu cselekményekre a 20 éven alóli egyénekkel szemben is nagyobb maximumokat szab ki; a törvény szerkezetében rejlő eme hátrányokon azonban a biró nem közbeeső minimális büntetési tétel statuálása által, hanem csakis annyiban segíthet, a mennyiben a törvény a 90., 91. és 92. §-aiban reáruházott jogoknak észszerű alkalmazása mellett a sulyegyent, illetve a büntetések arányosságát a lehetőség határai közt helyreállítja. Ezekből következik, hogy a fenforgó esetben a Btk. 92. §-ának alkalmazásával a vádlott szabadságvesztés-büntetése hat hótól két évet meg nem ütő börtönben volna kiszabandó. Minthogy azonban a vádlottnak sértetthez való viszonyából származó szégyenérzete enyhítőül el nem fogadható, büntetlen előélete és beismerése pedig, szemben a véghezvitelben nyilvánult kegyetlenséggel, nem oly nyomatékos enyhítő körülmények, hogy ezek alapján a Btk. 92. §. alkalmazásának helye lehetne: az esküdtbíróság akkor, a mikor a vádlott szabadságvesztés-büntetését a Btk. 92. §-a alapján szabta meg nyolcz évi fegyházban, a BP. 385. §-ának ugy 3., mint 2. pontja alá eső semmiséget követett el, minélfogva v. büntetését a 92. §. mellőzésével kellett 8 évi fegyházban megállapítani. (1905. febr. 16. 1407. sz.) 20 áven aluli egyén büntetése halállal vagy életfogytig tartó fegyházzal büntetendő bűntett kísérlete estén. 183. V. O. M.-né, ki 20. évét még be nem töltötte, forgópisztollyal többször rálőtt férjére, de lövései, habár fején érték a sértettet: ennek halálát nem okozták. A debreczeni esküdtbíróság vádlottat 2 évi fegyházra ítélte. C.: A btk. 87. §-ának negatív rendelkezése ugy értelmezendő, hogy a büntetési tételeket nem változtatja meg, hanem csupán tiltó rendelkezést tartalmaz az iránt, hogy a bűntett elkövetésének idején 20-ik életévét még be nem töltött korura nézve a büntetésnek két legszigorúbb mértéke alkalmaztassák; amiből kétségtelen az is, hogy a Btk. 66-ik §. 3-ik bekezdése kizárja a lehetőségét is annak, hogy a vád tárgyát képező bűntettre a Btk. 87. §-nak figyelembe-