Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 16. kötet (Budapest, 1905)

Btk. 278. §. 97 a' ki kofa volt, pénzt kért, s minthogy ez neki pénzt nem adott, sőt léha életmódja miatt megpirongatta: néhány forintot lopott anyja tárczájából s ezután távozott. Több órán át járt a városban s több korcsmában megfordult, mig végre lopott pénze elfogyott. Ekkor hazament azzal az elhatározással, hogy a mennyiben anyját ébren találja, be sem megy a házba, nehogy anyja megpirongassa, ha azonban alva találja őt: ugy agyonüti. M. J. a divánon alva találta anyját, magához vette tehát a konyhában talált baltát s ezzel 3 súlyos ütést mért anyja fejére, ki egyetlen szó nélkül eszméletlenül esett a padlóra és ott vonaglott. Vádlott ekkor kivette a szekrényből anyja fekete szőrkendőjét, azt összecsavarta és haldokló anyja nyakára ráhurkolta, majd pedig a kendő két végét erősen összekötvén, azt addig szorította, mig anyja meg nem halt. E tényállás alapján a szabadkai esküdtbíróság vádlottat kötél általi halálra ítélte. Enyhítő körülményt nem állapított meg, ellenben sulyositókul hozta fel egyebek közt azt, hogy vádlott a tettet kegyetlenséggel, sőt kétszeresen hajtotta végre. A C. ez esetben az alsófoku ítélet ténymegállapításaiból maga konstruálta az enyhítő körülményeket. ítélete tekintettel arra, hogy a rovott előéletű vádlott saját édesanyját ölte meg, aránylag enyhének tűnik fel; ez enyheség azonban nyilván annak a következménye, hogy a C. ez esetben ki akarta kerülni a Kajtor-féle esetben már megoldott elvnek gyakorlati alkalmazását, a rneíy az lett volna, hogy vádlottat a Btk. 91. §-ának alkalmazásával a Bp. 385. §-ának 2. pontja alapján életfogytig tartó fegyházra itelje. A védelem erre az alapra helyezkedett, a C. azonban a fenforgó súlyosító körülmények ellenére is a 92. §-t alkalmazta. C.: A védő és vádlott részéről a Btk. 92. §-ának nem alkalmazása miatt a Bp. 385. §. 3. pontja alapján használt semmiségi panasz alaposnak találtatván: az esküdtbíróság ítélete a főbüntetést megállapító részben a Bp. 437. §. harmadik bekezdése szerint a 385. §. 3. pontjában meghatározott anyagi semmiségi okon megsemmisíttetik és M. J. vádlott a Btk. 278. §-a alapján a Btk. 92. §-ának alkalmazásával halálbüntetés helyett 15 évi fegyházra ítéltetik. Indokok: A Bp. 426. §-ának 1. pontja esetében a 437. §. első bekezdése szerint a kir. C. köteles határozatát az esküdtbíróság által valóknak elfogadott tényekre alapítani. Ekként lévén meghatározva az az alap, melyen a kir. C. határozatának az itt fennforgó esetben is nyugodnia kell: nincs a törvényben korlát arra nézve, hogy az esküdtbíróság által elfogadott tényeknek a kir. C. az esküdtbíróság nézetével nem egyező vagy azzal ellentétes jelentőséget tulajdonithasson, mert ha ez nem igy volna: a tényekre alapitható helyes következtetéstől és jogi megállapítástól is elzártnak kellene magát tekintenie. Az esküdtbíróság által itt valónak van elfogadva az a tény, hogy a v. 1884. jan- 8. született és hogy a bűncselekményt 1904. jul. 14-ről 15-re menő éjjel követte el. Ezeknek tehát e helyütt alapulvételével : azt a következtetést kell helyesnek tekinteni, hogy a v. akkor, mikor a bűncselekményt elkövette: csak 6 hónappal és 6 v. 7 nappal haladta tul a Btk. 87. §. szerint kiemelt 20. életévét. E köGrill-féle Döntvénytár. XII. 7