Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

POLGÁRI TÖRVÉNYKEZÉSI RENDTARTÁS. 459 5 .borona visszatérítése iránt támasztott alperesi igény elutasi- 1868 : Llv­tását tárgyazó részében tehát az elsőbiróság Ítélete ily értelemben x~cz­megváltoztatandó, s illetve az alperesi igény a fent érintett mérv- Alapperbeli ben teljesítendő volt; ezt meghaladó részében pedig azért kellett k°ltsé£ azt e helyütt is elutasítani, mert az alperes az ujitott per keretében uJl™tt perben. mást nem igényelhet vissza a felperestől, mint a mit a sommás vég­zésnek hatályon kivül helezett ryendelkezései szerint a felperesnek fizetni tartozott és tényleg fizetett (902. decz. 23. 2661.). — Curia : Helybenhagyja (903. decz. 16. 209.). 25748. Szegedi törvényszék: Felp. azt adja elő, hogy 5/4 1S96. decz. 18-án az alperestől egy gőzcséplőgépet vett gőzmoz-Felhívási per donynyal és teljes felszereléssel 4355 írt vételárért, mely vételárt kérkedés 4 drb váltóval fedezett s amely váltók közül 3 drbot már beváltott, miatt. a negyedik pedig a per folyama alatt 1900. deczember 30-án volt lejárandó. Felperes előadja továbbá, hogy alperes vele szemben azzal kérkedik, hogy a váltóval fedezett vételár összegén felül neki még 1154 korona 40 fillérrel adósa s felperes azt kéri, hogy alperes követelésének e vitatott része erejéig a kereset megindítására köte­leztessék ama jogkövetkezmény terhe alatt, hogy különben követe­lésének vitatott része örökre érvénytelennek fog nyilváníttatni. A polgári perrendtartás 514. §-a értelmében kérkedés miatt felhívási pernek akkor van helye, ha valaki más irányában joggal kérkedik. A törvényből nyilván következik, hogy e kivételes perut akkor vehető igénybe, ha a felek között az egész jogviszony és az abból, származ­tatott jog egész terjedelme vitás, de nem vehető igénybe akkor, ha maga a jogviszony egyáltalában nem, az abból származtatott jog terjedelme is csupán részben vitás; mert ennek a kivételes peruinak a rendeltetése az, hogy oly esetekben vétethessék igénybe, amikor a követelés érvényesithetésének avagy megszüntethetésének egyéb rendes útja nincs. A jelen esetben a peres felek között az, hogy egy cséplőgépre és a hozzá tartozó felszerelésekre nézve adásvételi szerződés jött létre, — tehát maga a jogviszony nem vitás, — az sem vitás továbbá a felek között, hogy ebből a jogviszonyból kifolyólag alperest a vételárhátralék egy része iránt követelési jog illeti, vitás csupán a felek között az alperest illető követelési jognak terjedelme, vagyis a hátralékos vételár ös-szege. Ezek alapján ki kellett mondani, hogy a jelen esetben felhívásnak helve nincs. (901. febr. 21. 2890.) Curia: Hhagyja (901. nov. 26. 6730.). 25749. Budapesti táb la: Az elsőbiróság a kl^resetei a ha- Illetékesség táskör hiánya miatt utasította el abból az okból, mert a felhívott áilitólag/<?//m'űs/ per­két váltón alapuló követeléssel kérkedvén, ennek elbírálása a buda- ben. pesti "tsz. mint a felhívó személyes bíróságának hatáskörébe nem tartozik, hanem külön eljárásra van utalva. Ez az álláspont téves: az 1868 : LIV. t.-cz. 514. és 38. §-ainak értelmében a felhirási ke­reset a felhívó személyes biróságánál nyújtandó be s ugyanezen bí­róság váhk illetékessé a felhívás folytán indítandó keresetre nézve is. A vitatott jog érvényesítése a váltóbiróság kivételes hatáskörébe tartozik ugyan miután azonban — ellentétben a többi tsz.-kel (ki­véve a pestvidéki tsz.-et) — emlyek saját területükön a váltóbiró­sági hatáskört is gyakorolják, Budapest területén a váltó eljárásra tartozó ügyér: a budapesti kereskedelmi és váltótsz. hatáskörébe van­nak utalva, a Budapest területére nézve fennálló ez a kivételes álla­pot csak arrs szolgálhat alapul, hogy a felhívott, ha a felhívásnak helye van, a keresetnek a budapesti keresk. és vtszéknél leendő megindítására utasittassék, mert különben felperestől el volna zárva

Next

/
Thumbnails
Contents