Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

VÁLTÓTÖRVÉNY. hogy felp. maga is beismerte azt. hogy az elfogadói névaláírást Dem I876:XXVH. maga alperes vezette a váltóra, azt pedig, hogy a megtagadott el- t-"cz" fogadói névírás mellett előforduló kézjegy is az állítólagos megbízott JIJ^* §• kezétől származnék, felperes nem is állítja és azt bizonyítani meg-^Sj?..a~ sem kísérli, sőt a kihallgatott T. B. tanú az ellenkezőt bizonyította :z0" aláírása. kétségtelen, hogy a jelen esetben hiányos aláírás esete forog fenn, amely hiányt az alperes nevének más által (megbízásból) történt odairása sem pótolja; mert ily esetben a néviró váltókötelezettség vállalására meghatalmazottnak nem, hanem csak tanúnak tekinthető arra nézve, hogy a névírás melletti kézjegy alperestől származik. Ezek szerint az a körülmény, hogy alperes nevét megbízásból vagy a nélkül más, avagy épen az állítólagos meghatalmazott irta-e a ^áltóra? teljesen közömbös lévén, a fenforgó esetben erre a körülményre való tekintet nélkül volt felperes keresetével elutasítandó (903. márcz. 10. 1128.). 25633. Győri tábla: Az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja a felperest 2. rendű alp. elleni keresetével csak az esetben utasítja el ha 2. rendű alperes leteszi a főesküt arra: ^em való, hogy ö meghatalmazta S.-t arra, hogy az ő nevét, mint elfogadóét, a váltóra megbízásból aláírja . Nem vitás, hogy 2. rendű alperes írástudatlan s hogy ennek nevét S. irta a váltóra, 2. rendű alperes előadta, hogy a váltó aláírásánál a S. kezében volt tollat megfogta, mert a váltót keresztvonással akarta ellátni; tagadta azonban, hogy ezzel S.-nak arra megbízást akart adni, hogy ez az ő nevét megbízásból a váltóra írja. A harmadik kezében levő tollnak megfogása azon esetekben szokásos, midőn az illető fél kézjegyével lát el valamely okiratot s az Írást teljesítő egyén, mint puszta néviró szerepel. Azon tényből tehát, hogy 2. rendű alperes a S. kezében volt tollat az aláíráskor megfogta, még nem lehet bizonyítottnak venni, hogy 2. rendű alpere.? S.-t meghatalmazta arra, hogy nevét megbízásból a váltóra írja. Az pedig, hogy 2. rendű alperes ezt a meghatalmazást szóbeli kijelentéssel adta meg, azért nem vétetett bizonyítottnak, mert a kir. tábla a tanuk vallomását, mint aggályosat el nem fogadta. Ugyanis az első tanú felp.-sel sógor és mint állítólagos meghatalmazott érdekelve van, a másik tanú a tót nyelvet nem érti, s így a tót nyeiven folyt beszéd tartalmát nem érthette, a 2. rendű alperes pedig a magyar nyelvet nem birja tökéletesen, s így kétséges, hogy magyar nyelven mondott szavaival a megbízás-adást akarta-e kifejezni? Minthogy azonban felperes a 2. rendű alperest a megbízásadás tenyéré nézve még a föesküvel is megkínálta s mivel 2. rendű alperes azt elfogadta s ezen eskünek a váltóeljárás 26. §-a értelmében helye van; az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatni s felperest csakis a 2. rendű alperes részére megítélt fóéskü letétele esetében, mivel ekkor a megbízásból teendő névaláírásra a megbízás adása bizonyítva nincs, hanem az veendő bizonyítottnak, hogy 2. rendű alperes csak keresztjegyet tett a váltóra, ez pedig az 1876 : XXVII. t.-cz. 104. §-ának értelmében váltójogi hatálylyal nem bir, 2. rendű alperes ellenében keresetével elutasítani kellett. Ellenesetben azt a tényt, hogy a 2. rendű alperes S.-t a meghatalmazásbóli névaláírással megbízta, bizonyítottnak venni, s mivel az idézett t.-cz. 105. §-a értelmében írástudatlan nevében meghatalmazásból váltói kötelezettséget vállalni lehet, 2. rendű alperest az idézett törvényczikk 23. §-a alapján marasztalni kellett annál inkább, mert az a kifogás alappal nem bir, hogy S. a váltót állítólag a lejárat után fogadta el, s