Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)
10 DOLOGJOG. Tulajdon. mint ilyen> a meder tulajdonosát (1885:XLIII. 4. 5. §.) illeti s ez A halászat alól alz általános szabály alól az idézett törvény 3. §-a csak annyiban joga. tett kivételt, amennyiben kimondotta, hogy azok, akik a halászán jogot nem mint medertulajdonosok gyakorolják, ennek a jognak a gyakorlatában továbbra is benne maradhatnak abban az esetben, ha igényüket a törvény életbeléptetése után, egy év alatt az alispánnal bejelentik és jogosultságukat kimutatják; mire nézve elegendő volt az is, ha a halászati jog 20 évi békés birtoklása bebizonyittatik. . A törvény 4. és 5. §-ai nem hagynak fenn kétséget az iránt, hogy az alispánnak a bejelentés tárgyában hozott s közigazgatási uton nem is felebbezhető határozata abban az esetben, ha a határozatban meg nem nyugvó fél a közigazgatási hatóság által mellőzött jogainak érvényesítése végett keresetét az 5. §-ban meghatározott záros határidőn belül a bíróságnál megindítja, csak mint a vitás halászati jog tényleges gyakorlását biztosító ideiglenes hatósági intézkedés marad érvényben s a birtokbiróság lesz hivatva eldönteni anélkül, hogy a közigazgatási hatóság eljárását alaki szempontból felülvizsgálhatná, a felett a kérdés felett, hogy a halászati jog az arra vonatkozólag igényt támasztó felek közül tulajdonjoggal melyiket illeti meg. Az elsőfokú bíróság Ítéletében foglalt azt a rendelkezést tehát, amelyben a keresetét törvényes idő alatt benyújtott felperes elutasittatott .azzal a kérelmével, hogy a közigazgatási hatóságnak ebben az ügyben foganatosított eljárása hatályon kívül helyeztessék, az itt felhozott okokból helyben kellett hagyni. Egyebekben azonban meg kellett változtatni az elsőfokú bíróság Ítéletét; mert a felperes mint parti birtokos és medertulajdonos nem szorítható annak a bizonyítására, hogy a halászati jog a törvényben meghatározott terjedelemben őt megilleti, hanem a felperes tulajdonjoga mellett fennálló vélelemmel szemben az alperes mint a felperes parti birtokával átellenben fekvő parti birtok tulajdonosa tartozott volna igazolni azt, hogy ő a halászati jogot a folyó egész szélességében, tehát a felperes tulajdonát képező partig terjedőleg megszerezte. Minthogy tehát az alperes erre vonatkozólag semmi bizonyítékot nem szolgáltatott, jóllehet feltételezendő, hogy a felperest és jogelődeit megilletett halászati jognak megszerzése esetében erre vonatkozólag mint jogi személy okiraton alapuló bizonyíték felett rendelkeznék; minthogy továbbá a tanuk vallomásai, tekintettel különösen a teljes érdektelen K. S. tanú vallomására és a keresethez c) alatt csatolt tárgyalási jegyzőkönyvben foglaltakra, nem alkalmasak annak az igazolására, hogy alperes a halászati jogot a közös folyó egész szélességében a felperes kizárásával gyakorolta és így elbirtoklás esete sem forog fenn: a felperes halászati jogát a törvény által meghatározott terjedelemben megítélni s az alperest annak az eltűrésére kötelezni kellett, hogy ez a jog vele szemben is gyakoroltassék. A perköltség megfizetésére alperes az elsőbiróság ítéletében foglalt vonatkozó rendelkezés megváltoztatásával, mint vesztes fél, az 1868. évi LIV. t.-cz. 251. §-a alapján köteleztetett. Curia: A másodbiróság ítélete abban a részében, mely szerint felperes a lefolytatott közigazgatási eljárás hatálytalanítása iránt előterjesztett kereseti kérelmével elutasittatott, mint nem felebbezett érintetlenül, felebbezett egyéb részeiben pedig helybenhagyatik, az abban felhozott indokokPostatakarék-^ (902- decz- 9- 6704-)pénztári betét 20998. Habár az 1885. évi IX. t.-cz. 17. §-a szerint a postaiulajdonának takarékpénztári betétkönyvecskének más személyre való átruházása átruházása, csak az átruházónak a postatakarékpénztárhoz intézett bejelentése
