Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

ÖRÖKLÉSI JOG ÉS ELJÁRÁS. 245 mert ilyenül egyéb törvényszerű feltétel fenforgása esetében is, csak Törvényes a házasság tartama alatt szerzett vagyon tekinthető, a házastár- örökles. sak egyikére szülője jogán ellenérték nélkül há- Szerzemény. mit vagyon azonban akkor sem képez ilyen szerzett vagyont, ha a hárulás a házasság tartama alatt következett is be. Ezekhez képest L rendű alperes közszer­zemény czimén legfeljebb annak az értéknek a felét követelhetné, amelyet örökhagyó ez alperes állítása szerint ez ingatlanoktól járó örökrészeik fejében felperesnek és II. III. rendű alperesnek a há­zasság tartama alatt kifizetett. E részben azonban ez az alperes nemcsak a kifizetés tényét és mennyiségét, hanem tekintettel arra, hogy a per adatai szerint örökhagyónak a házasság megkötését meg­előzően is vagyona volt, azt is tartozott volna bizonyitani, hogy e kifizetéssel az örökhagyónak vagyona a házasság megkötésekor meg­volt és a házasság tartama alatt szülei jogán visszteher nélkül reá­hárult vagyonhoz képest gyarapodott, L rendű alperes azonban sem a II. és III. rendű alpereseknek állitóan kifizetett összeg nagy­ságát, sem a szóban forgó vagyonszaporulat fenforgását nem bizo­nyította, miért is az alsóbiróságok őt helyesen utasították el a köz­szerzemény czimén támasztott viszonkeresetével (903. máj. 22. 4991.j. 21393. Curia: A per adatai szerint néhai H. S. végrendelet A? előre kapott hátrahagyása nélkül halt meg. Abból a körülményből, hogy a érték beszá­nevezett örökhagyó végrendeletet nem tett, következik, hogy va- tnitasa. gyonában mind a két leszármazóját egyenlő mértékben kívánta ré­szesíteni. Ámde meghiúsulna örökhagyónak ez a czélzata, ha egyik leszármazójának osztályrészébe nem tudatnék be az az ösz­szeg, melyet örökhagyó helyette kétségtelen tartozásának kielé­gítése végett a körülmények kényszerítő hatása alatt fizetett. Ép­pen annak a figyelembe vétele, hogy a szóban forgó összeget örök­hagyó akkor fizette V. fia helyett, mikor ez a nejével folytatott válóperben nejének 50,000 K hozományát visszatéríteni tartozott, de arra vagyonilag képes nem volt, zárja ki ama feltevés tartható voltát, hogy örökhagyó ezt az összeget V. fiának a beszámítás kizárása mellett adta, s tért enged annak a vélelemnek, hogy örökhagyó ennek az összegnek betudását kizárta. Ezt azonban nem bizonyítja sem az, hogy mig az unokája részére ugyanakkor letett 20,000 K beszámítása iránt intézkedett, addig az ugyanazon alkalommal ki­fizetett kereseti 50,000 K betudása tekintetében akaratának kifeje­zést nem adott, sem az, hogy a felperes nevén állott takarékbetéte­ket saját nevére átirattá. Elébbi azért nem, mert örökhagyó után az öröklésre közvetlenül nem az unokája, hanem V. fia volt hi­vatva, s feltehette, hogy az unoka a dolgok természetes rendje szerint ez után juthat örökséghez, olyan adomány pedig, mely nem az örökhagyó szülőtől, hanem egy harmadiktól ered, az örökségbe megfelelő rendelkezés nélkül nem lévén beszámítható, önként kö­vetkezik, hogy mig ennek beszámítása iránt rendelkezni mellőzhetet­len volt. addig az 50,000 K betudása iránt intézkedni feleslegesnek mutatkozott. Utóbbi pedig azért nem, mert szemben azzal, hogy örökhagyó végrendeletet nem tett, még abból a tényből, hogy örök­hagyó & felperes nevén állott takarékbetéteket saját nevére irattá, nem következtethető az, hogy alperest kívánta vagyonjogi előny­ben részesíteni, hanem csak az, hogy eme betéteket felperes ren­delkezése alól akarta elvonni. Ezekből az okokból és a kir. tábla ítéletében felhozott s az elsőbiróság Ítéletéből átvett indokoknál fogva a felebbezett Ítéletet helyben kellett hagyni (902. ápr. 30. 5374/901.).

Next

/
Thumbnails
Contents