Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 15. kötet (Budapest, 1903)

CSALÁDJOG. 185 jogszabályt sértett, amikor a bebizonyított megbocsátásnak a miatt I894:XXXI nem tulajdonított jelentőséget, hogy alperes a házassági üetközös- t-"C2' séget a megbocsátás kijelentésével egyidejűleg vissza nem állította; s2« <?• végül felperes azt panaszolja, hogy a felebbezési bíróság a férjnek.Megbocsátó a törvényes nő tartása iránti kötelezettségére nézve fennálló anyagi jogszabályt sértette, amikor felperest ideiglenes nőtartás iránt támasztott keresetével elutasította annak ellenére, hogy alperes a felperesnek állítólagos házasságtörését minden kényszer és tévedésbe ejtés nélkül megbocsátotta, ami által alperesnek mint férjnek törvényben gyökerező tartási kötelezettsége beállott. Ezek a panaszok alaposaknak találtattak. A felebbezési bíróság átvévén az elsőbiróság ítéletében foglalt tényállást, azt állapította meg, hogy* alperes az 1901. jan. 24-én felperes ellen házasságtörés czimén indított házassági válóperben a békéltetésről felvett jegyzőkönyvben azt a kijelentést tette, hogy* mivel a közelmúltban gyermeküket az árvaszék 7 éves koráig anyjának Ítélte oda és alperes gyermekétől elválni nem akar, feleségének megbocsát, s keresetét visszavonja; a törvényszéki tanács elnöke pedig erre megállapította, hogy a felek kibékültek. Továbbá a felebbezési bíróság Ítéletével tényállásként megállapítottnak tekintendő az, hogy alperes a házassági válókereset visszavonása után az életközösséget helyreállítani, habár felperes őt erre felszólította, hajlandó nem volt, és avval védekezett a perben, hogy házasságtörést elkövetett feleségének nem bocsátott meg, hanem a válópert csak azért hagyta abba, hogy a botrányt kikerülje. A felebbezési bíróság pedig ily tényállás mellett felperest ideiglenes nőtartás iránt indított keresetével abból az indokból utasította el, mert a házasságtörés tényét bizonyítva látta és mert alperesnek a békéltetési tárgyaláson tett megbocsátási nyilatkozatának, a miatt, hogy alperes ugyanakkor nem tett oly kijelentést, hogy a házassági életközösséget visszaállítja és a miatt, hogy alperes az életközösséget vissza nem állította, nem tulajdonított oly értelmet és jelentőséget, amely szerint alperes részéről a házasságtörés megbocsátottaak volna tekintendő. De a felebbezési bíróságnak ez a jcgi álláspontja és értelmezése nyilván téves. Alperesnek a békéltetési tárgyaláson tett és fentebb említett nyilatkozatának jogszerű következménye az, hogy alperes nejével az együttélést visszaállítani s ha ezt tenni vonakodik, nejét külön eltartani köteles. Alperesnek a békéltető bíróság előtt tett nyilatkozata egyébiránt annyival is inkább bir a megbocsátás értelmével és jogi jelentőségével, mivel annak indoka az volt, hogy alperes a gyámhatóság részéről 7 éves korig a felperesnél hagyandónak rendelt gyermektől elválni nem akart, ezt a czélját pedig csak ugy érhette el a fenforgott körülmények közt, ha felperessel az életközösséget is visszaállítja, s a gyermekkel együtt felperest is visszaveszi. Minthogy pedig a házasságtörésnek az alperes férj részéről való megbocsátásával a férjnek neje irányában való tartási kötelezettsége visszaáll és alperes ezt a felperesnek visszafogadásával teljesíteni tartozott volna, de ezt tenni nem hajlandó, minthogy továbbá a megbocsátó alperes férj a házasságtörési tényt a tartási követeléssel szemben sikerrel már nem érvényesítheti, következéskép az, hogy a felebbezési bíróság a házasságtörés tényének bizonyításába bocsátkozott, a felebbezési bíróság téves jogi álláspontjának következménye volt, s ezzel jogszabálvsértést követtetett el, stb. (902. nov. 28. G. 303.).