Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 14. kötet (Budapest, 1903)

VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS. 61 zettség nem terhelheti és felperes az átruházás által alperes »88i: LX. ellen érvényes jogalap hiányában követelési jogot nem szer- t.-cz. zett. Egymagában az, hogy felperes a foglalás alapján az 13. §. alzálogjogot is megszerezte, a felperesi követelés megítélésére Végrehajtás alapul azért nem szolgálhat, mert felperes a K. J. követelését az engedméilletőleg mint engedményes lépvén fel keresetével, reá nézve nyes javára. a S. E. 150. §-a alkalmazást nem nyerhet. (902. decz. 28. L G. 396.) 20306. Temesvári tábla: A ptrts. 249. §-a szerint a felek 15. §. jogai és kötelességei az Ítéletben pontosan megállapitandók Végrehajtás s a 256. §. szerint, minden Ítélet akként szerkesztendő, hogy örökös ellen. az végrehajtható legyen és még akkor is határozott utasítást foglaljon magában, midőn egyes kérdések eldöntése vagy a marasztalási összeg kitudása a végrehajtási eljárás során eszközlendő. E rendelkezések folytán kell, hogy a vhajtás az Ítéletnek minden vitás kérdéstől ment egyszerű foganatosítása legyen, következőleg az ítélet végrehajthatóságának hivatalból vizsgálandó kérdése már az ítélet hozatalát megelőző peres eljárásban megoldandó s annak megoldása a végrehajtási eljárásra fenn nem hagyható. Ebből folyólag az örökösként perbe idézett alperes irányában végrehajtható marasztalás csak akkor mondható ki, midőn az elmarasztalás egyik jogalapját és előfeltételét képező az a kérdés, hogy alperes mit és mennyit örökölt: már a per folyamán tisztába hozatott és az ítéletben megállapittatott, ami az 1881: 60. t.-cz. 15. §-ának abból a rendelkezéséből is következik, hogy az örökösi minőségből folyó felelősség kérdésének eldöntése a végrehajtási eljárásra csupán abban az esetben van fenhagyva, midőn az Ítélet által maga az örökhagyó marasztaltatott, a végrehajtás azonban az örökötök ellen kéretett. Oly esetben tehát, midőn már a kereset az örökösök ellen indíttatott, az örökös felelősségének és a felelősség mérvének kérdése nem a végrehajtási eljárás, hanem a per folyamán tárgyalandó s az ítéletben döntendő el, annál inkább, mert a marasztalt örökös a vitás kérdésnek a végrehajtási eljárásra utalása esetében az 1881. évi LX. t.-cz. a felebbvitel megszorító rendelkezései által a peres eljárásban egyébként használható jogorvoslattól eleshetik. Mindezeknél fogva oly Ítélet alapján, mely által az örökös öröksége (örökhagyó hagyatéka) erejéig marasztaltatott, a nélkül, hogy az örökség (a hagyaték) misége és mennyisége az ítéletben közelebbről meghatároztatott volna: a végrehajtás el nem rendelhető. Minthogy pedig a jelen végrehajtás alapját képező 1900. Sp. 803/2. sz. elsőbirósági Ítélet, a mely szerint alperesek nem saját személyükben, hanem mint néhai M. T.-né örökösei, ennek hagyatéka erejéig marasztaltattak, a jelzett kellékeket nélkülözi és minthogy ezek szerint az alperes végrehajtást szenvedők a felperesi követelésért saját személyükben nem felelősek, ezeknél fogva ellenük saját, nem vagyonukra a kielégítési végrehajtás helytelenül rendeltetvén el, az első-