Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 14. kötet (Budapest, 1903)

AZ ERDŐTÖRVÉNY MEGSZEGÉSE. 599 haladó nagyságánál fogva a követelt kár összegét leszállítani Lopás, nem áll jogukban. Erdőből mo­Az eperjesi kir. törvényszék a terheltek ellen a bűnvádi gyoróellopása eljárást lopás bűntettének gyanúja miatt folyamatba tette. Az eljárás során azonban az derült ki, hogy Zs. Mihály, Zs. József, D. Alikolaj, B. Adám Mihály, D. Mihály, P. Hricz ter­heltek 1894. évi ősz folyamán a károsok erdejéből egy-egy vászonytarisznyával, L, Vaszily, L. János és F. Mihály egy­egy liternyi mogyorót loptak, minek értéke a 30 frtot tény­leg nem haladja tuL Az eljárás során S. Izrael káros azt is panaszolta, hogy a kérdéses alkalommal P. Mihályt is tettenérve, ez, midőn a mogyorót a káros tőle el akarta venni, a káros fejéről a sap­kát lerántotta, szakállát ránczigálta és őt a földre dobta. Ezt az előadását a károsnak a kir. törvényszék azonban hitelt érdemlőnek nem találta s a rablás ismérveit fenforogni nem látta; a fenforogni látszó könnyű testi sértés és becsületsér­tés vétségei miatt pedig a szvidniki kir. járásbíróság előtt már eljárás volt folyamatban, mely azonban ugyanott meg lett szűntetve. Arra nézve, hogy a terheltek más alkalommal is loptak volna mogyorót, terhelő adat nem merült fel; minélfogva valamennyi terhelt ellenében csakis az erdei lopás kihágása forog fenn. Ez alapon az eperjesi kir. törvényszék 1896. márczius hó 11-én 501. B) sz. alatt hozott s jogerőre emelkedett hatá­rozattal a lopás büntette miatt folyamatba tett eljárást meg­szüntette. Minélfogva és tekintettel arra, hogy az eperjesi kir. tör­vényszék jogerős határozattal megállapította, miszerint a fel­jelentésben körülirt cselekménynyel kapcsolatban a kir. biróság hatáskörébe tartozó büntetendő cselekmény fenn nem forog, s a feljelentett egyének az eljárás adatai szerint csakis az 1879 : XXXI. t.-cz. 69. §-ának a) pontjába ütköző erdei ki­hágással terhelhetők; a szóban forgó ügyben az eljárásra a közigazgatási hatóságnak, mint erdei kihágási biróságnak hatáskörét kellett megállapítani; mert az idézett törvónyczikk 117. §-a értelmében az erdei kihágások elbírálása a közigazga­tási hatóság hatáskörébe van utalva. 299. Ölekbe rakott tűzifának erdőből ellopása miatt indított ügyben az eljárásra a kir. biróság illetékes. (1897. évi márczius 3-án 11,071/1897. I. M. szám) A kir. rainisterium a Cs. K. és társa néposzi lakosok ellen az erdőről ölberakott tűzifának ellopása miatt folyamatba tett ügyben azó-radnai kir. járásbíróság ós Besztercze-Naszód

Next

/
Thumbnails
Contents