Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

74 KÖTELMI JOG. A kötelmek szabály, hogy a szerződési kötelezettség teljesítésének valamely tartalma, részben való megtagadása az ügyletet egészben megszünteti, vagy Szerződéssze- a másik felet már egymagában feljogosítaná arra, hogy az ügy­gén követke- lettől elálljon, mintha ez meg nem köttetett volna: ellenkezőleg zése. az a jogszabály, hogy a teljesítés megtagadása a másik felet első­sorban csak a teljesítés követelésére jogosítja. Nem sértett tehát a felebbezési bíróság jogszabályt, midőn akkép itélt, hogy egymagában a szőlő átadásának megtagadása az egyességet meg nem szüntette, sem pedig a felperes nem jogosított a miatt az egyességtől egyoldalúan elállani. (902. ápr. 10. I. Gr. 647/901.) IV. Kamat. Kamat tőké- 19591. Curia: Hogy alperes takarékpénztár a nála fel­sitése. peres jogelőde, M. J. által elhelyezett 6000 frt betétösszeget Takarékpénz- gyümölcsöztetésre fogadta el, felek közt nem vitás, hanem tári betét vitás az, hogy alperes a betéttőke után mily százalékot tar­matja, tozott szolgáltatni s hogy az évi lejárt kamatok után jogo­sitott-e felperes további kamatot követelni. Az alperes taka­rékpénztárnál hatályban levő alapszabály nem tartalmaz ugyan rendelkezést a tekintetben, hogy a betétként elhelye­zett tőke évenkint lejáró kamata a tőkéhez lenne kapcsolandó és az mint tőke tovább gyümölcsöztetendő, de a takarékpénz­tári betét jogi természetéből és czéljából önkényt folyik, hogy az évenkint lejárt kamatok, ha azok a betevő fél részéről ki nem vétetnek, a tökével együtt tovább kamatoznak a betevő részére s ennélfogva helyesen állapította meg a tábla alperesnek azt a kötelezettségét, hogy a betett tőke után 1891. január 1-től a tőkének 1897. július á-én történt letétbe helyezéséig nem­csak az évi esedékes kamatokat, hanem az évenkint lejárt kamatok után is további kamatot tartozik szolgáltatni. (902. márcz. 13. 3193.) Kamat köve- 19592. Curia: Általánosan elfogadott jogszabály az, hogy telhetése. a jövedelmeztetés. kikötése nélkül kezelés alá átadott pénzösszeg után kamat csak a törvény által meghatározott esetekben vagy kamatfizetés igérése esetén követelhető, ily kikötés nem létében pedig csak akkor, ha a kezelőt a pénz visszaadása körül késedelem terheli. (902. nov. 5. G. 258.) Köteles rész 19593. Curia : Ha felperes a köteles részét sértő vég­kamata. rendelet kihirdetésénél jelen volt s ebbeli igényének érvénye­sitével alaposabb ok nélkül évek hosszú során át várt, köteles részének a mulasztás következtében felszaporodott kamatait nem követelheti. (902. okt. 29. 6663/961.) Kamat bír- 19591. Curia: A kereset megindításától a kártérítési térítési összeg összeg után, éppen ugy mint egyéb tartozás után, rend­után. szerint késedelmi kamat követelhető; a mennyiben azonban

Next

/
Thumbnails
Contents