Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

HAGYATÉKI ÜGYEK hatóság tárgyi illetékességét vitatja, mert a végakarati intéz- Hagyatéki kedéseknek a hagyatéki leltárral való egybevetéséből azt a "gyek következtetést vonja le, hogy az örökhagyó nem intézkedett Nagykorú összes hagyatékáról és igy a végakarati intézkedés tárgyává végrendeleti nem tett hagyatéki részekre nézve a törvényes örökösök örökös. Kis­hivatvák az örökösödésre, a kik között kiskornak is vannak, ^ont törvényes tehát nem áll az, mintha a jelen hagyatéki ügyben kis- örökösök. kornak örökösi minőségben érdekelve nem volnának. Ama kérdés érdemleges eldöntése, vájjon néhai P. Mihály végakarati intézkedése az egész hagyatékot kimeritette-e vagy nem, a jelen határozat tárgyát nem képezheti ugyan : mégis, minthogy a végrendelkezésnek a hagyatéki leltárral való összehasonlitása nem zárja ki az árvaszék felfogásának helyességét, ennélfogva a törvényes örökösöket az ügy mostani állásában érdekelteknek tekinteni és miután köztük kiskorúak is vannak, a hagyaték tárgyalását az 1877: XX. t.-ez. 233. 1. pontjához és 243. §-ához képest a gyámhatóság hatáskörébe utalni kellett. 125* Hagyatéki ügyben, ha a végrendeleti általános Ha a végrrn­örökös nagykorú, de az örökhagyó örökösödési igényt deleti örökös nem támasztó rokonai közt kiskorúak vannak, az el- va9ykoru, bar járás birói hatáskörbe tartozik. az igényt nem támasztó ro­(1894. február 4. 1894. évi 3748. I. M. sz.) konok közt A kir. ministerium néhai K. Ferencz majsai volt lakos kiskorúak is hagyatéki ügyében a kalocsai kir. törvényszék és Pest-Pilis- vannak, birói Solt-Kiskún vármegye árvaszéke közt felmerült hatásköri útra tartozik összeütközés esetét 1894. évi február hó 4. napján tartott az eljárás. tanácsában vizsgálat alá vévén, az 1869: IV. t.-cz. 25. §-a alapján következőképen határozott: A jelen ügyben a további eljárás a kir. biróság hatás­körébe tartozik. Indokok: K. Ferencz végrendeletében egész vagyonát nejére F. Erzsébetre hagyta, a ki férjének 1891. évi október 17-én Majsán bekövetkezett halála után a hagyatéki ingat­lanokra nézve az 1868 : LIV. t.-cz. 580. és 581. §-aiban körül­irt eljárás meginditását a kalocsai kir. törvényszéknél kérel­mezte, a mely törvényszék az eljárás meginditását megtagadta, azon okból, mert habár az örökhagyó után egyenes ágon rokonok nem maradtak, figyelemmel arra, hogy az örök­hagyó oldalági rokonai közt kiskorúak is vannak, a prdts. 560. §-a értelmében gyámhatósági beavatkozásnak van helye. Pest-Pilis-Solt -Kiskun vármegye árvaszéke azonban "az ez ügyben való eljárást, tekintettel a végrendelet tartalmára, saját hatáskörébe tartozónak el nem ismervén, összeütközés merült fel a biróság és az árvaszék között.

Next

/
Thumbnails
Contents