Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)
536 MINISTERTAXÁCSI HATÁROZATOK 1. Cselédi szol- nak díjazása és megfizetése fejében 700 frt kereseti összeggálat. ben marasztalni. Ugyancsak a panasz]évéiben FI. J. kiemelte, Gazdaság ve-hogy ő nem előre kialkudott bérért szolgálván panaszlott zetésérc juta- nőnél, magát cselédnek nem is tartotta, s ez okból a biróságlom és ingat- nál akarta érvényesíteni követelését első sorban, de az illetőlan átadása- ségét leszállította. nak ígérete Panaszlott a szolgabiróság illetősége ellen is kifogást ellenében emelt, előadván, hogy panaszt tevő általa cselédnek felfogadva felfogadott nem lett, a mint azt panaszttevő maga is beismeri, s hogy egyén nem neki sem nem igért, sem nem adott bért avagy jutalmat. cseléd. A szolgabiróság illetőségét leszállította, „mert a panaszos A hatáskör felek közötti jogviszony, volt-e felfogadás, bérkikötés: csupán kérdésében a főesküvel ajánltatik bizonyittatni, nem állapítja meg a cselédtárgyalás törvényben körülirt cseléd fogalmát; sőt ezzel szemben már adatainak a panaszlevélben más jutalmak, mint ingatlan átadása jelezfigyelembe- tetik; végül mint vő, ha anyósánál eltöltött is éveket, azzal vétele. szolgálati viszonyt nem állapit meg." A kir. ministerium F. J. n.-sóvári lakosnak P. sz. P. E. ugyanottani lakos ellen 700 frt és jár. iránt indított ügyében az eperjesi kir. törvényszék és a sirokai járás szolgabirája között támadt hatásköri összeütközési esetet 1888. évi augusztus 16-ik napján tartott tanácsában vizsgálat alá vévén, következőkép határozott: Ezen ügy elintézése a kir. biróság hatáskörébe tartozik. Indokok: F. J. felperes keresetében azt állitja, hogy P. sz. P. E. alperes őt gazdaságának vezetésére felfogadta és neki teljesitendő szolgálataiért a gazdaságbani megélhetésen kivül busás jutalmat igért, sőt azon Ígéretet is tette, hogy 5/8-ad telkének felét tulajdoni joggal felperesre és nejére átruházza és a telekkönyvi hatóságnál átíratja. Alperes igéretét be nem váltván, felperes a gazdaság vezetése körül teljesített szolgálataiért az alperes által tett kötelező igéret alapján a kereseti összegben marasztalni kéri alperest. A fenforgó követelés érvényesítése iránt folyamatba tett ügynek elbírálása azért tartozik a kir. biróság és nem a közigazgatási hatóság hatáskörébe, mert F. J. az állítólagos szerződési viszony tartama alatt nem volt cseléd. Ugyanis ugy a kereset, mint az illetőség kérdésére vonatkozó tárgyalási iratok szerint felperes azt állitja, hogy ő magát a gazdaság vezetése körüli szolgálatok teljesítésére nem bérért kötelezte, hanem azokra az említett jutalomigéretek mellett vállalkozott. Alperes felperest a törvényszék előtt feltételesen cselédnek nyilvánította, a szolgabiróság előtt pedig azt, hogy cseléde lett volna, tagadta ugyan, azonban a felperesi állítással megegyezőleg a szolgabiróság előtt elismerte, hogy felperest bérfizetés ígérete mellett fel nem fogadta. Miután bérkikötés mellett létre jött szolgálati viszony