Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

ÚT ÜG VEK. 495 alkatrészéhez és azzal ugyanazonosnak helyszínelt területhez Utügyek. való kizárólagos és korlátlan tulajdoni joga megállapittatik, Bettekkhez hogy ez a terület községi utat és községi tulajdont nem vezető bejáró képez és hogy R. L. jogtalanul gyakorolt szolgalmi joga út tulajdoi megszüntettetek és ő 200 forint kártérítésnek s járulékainak joga. megfizetésre köteleztetik. A kir. járásbíróság az 1898. évi deezember hó 20-án 1898. Sp. 140' 11. szám alatt hozott ítéletével a felperes kizárólagos tulajdoni jogát a peres bejáró útra megítélte, a felperest feljogosította, hogy a belteleknek a L. S. nevén álló fele részére a tulajdonjognak adás-vétel czimén bekebelezését kérhesse, R. L-t 152 forint 53 krajczár kárnak és járulékainak ugyanőt és Tiszakürt községét a perköltség megfizetésére kötelezte, R. L-t pedig a használhatási szolgalmi jog iránti viszonkeresetével elutasitotta. Tanuk vallomása alapján megállapította a kir. járásbíróság, hogy a kérdéses bejáró úton és a beltelken a hatvanas évekig a falu népe a Tiszára, a Tisza szabályozása után pedig a vizjárta területből kiosztott hereföldekre gyalogosan és lóval is keresztüljárt, de midőn az aljon lakók az elöljáróság közben jötté vei alulról kerítést húztak ós különösen mikor a felperes uj házát a lejárásra felépítette (1884. évben), a volt lejárás teljesen megszűnt és arra senki sem jár. A becsatolt (K. ós L.) hiteles térképi kivonatokkal és a községnél őrzött 1881. évi kataszteri térképről készített NB. a. vázrajzzal megállapította a kir. járásbíróság, hogy a bejáró út az 1857., 1866. és az 1881. évben a felperes ingatlanának alkotó részét képezte; megállapította, hogy a felperes 1884. évben a mesgyevonalon építette fel az uj házát, ott, a hol a bejáró út irányában a Tiszára, utóbb a hereföldekre lejártak. Az 1807. évi testimoniális levéllel (földesúri hatóság határozatával) igazoltnak tekintette a kii-, járásbíróság, hogy a felperes bejárója előbb a Cs. S. jogelődjének: T. G.-nek udvartelkón volt, az ugyancsak az 1872/896. irattári jelű iratok között 4. szám alatt fekvő községi bizonyitványnyal pedig azt is, hogy a bejáró út a 90. hrsz. alatt ingatlannak alkotó része, mely bizonyítékokkal szemben a község semmivel sem bizonyította a bejáró úthoz való tulajdonjogát. A kir. járásbíróság ítéletét a szolnoki kir. törvényszék felebbezési tanácsa az 1899. évi február hó 14-én 1899. D. 23. szám alatt hozott végzésével feloldotta s az eljárást megszüntette, mert a csatolt periratok adataiból nyilvánvaló, hogy a kérdéses terület, a melynek tulajdonjogát a felperes megítéltetni kéri, jogerős közigazgatási határozatokkal közútnak nyilváníttatott, az 1890. évi I. t.-cz. rendelkezései szerint pedig a közútak feletti intézkedés és felügyelet nem a polgári perútra, hanem a közigazgatási hatóságok elé tartozik.