Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

496 MINISTERTANÁCSI HATÁROZATOK I. Utügyek. Az e végzés ellen beadott felfolyamodást a budapesti Beltelekhez kir. ítélőtábla 1899. évi június hó 28-án 1899. I. H. 8. szám vezető bejáró alatt hozott végzésével hivatalból visszautasitotta, mert út tulajdon- azokban a perekben, a melyek tárgyának értéke a 200 forintot joga. nem haladja meg, a felebbezési biróság végzése ellen fel­folyamodásnak nines helye. V. L. I. ezek után a kir. igazságügyministerhez 1899. évi október hó 29-én 64.090. szám alatt és 1899. évi november hó 1-én 64.725. szám alatt beadott kérvényeiben az ügynek a felmerült hatásköri összeütközés eldöntése czéljából a ministertanáes elé terjesztését kérte. VI. Mint az előadott tényállásból kitűnik, a felperes keresetét ingatlan tulajdonjoga iránt inditotta a község ellen, a mely a felperes által tulajdonának állított területet közútnak vitatja s R. L. ellen, a ki azon szolgalmi jogot kiván gyako­rolni. Ez a kereset tehát tisztán magánjog érvényesítésére irányul és igy annak megbirálása birói útra tartoznék még abban az esetben is, ha a vitás terület akár mint eredetileg köztulajdon, akár mint kisajátítás útján szerzett terület a közúthoz tartozónak bizonyulna; mert a felperes tulajdon­jogát kizáró ezen körülmény megvitatása és bizonyítása a per érdemére tartozván, ez a hatáskör eldöntésére befolyással nem bír, s minthogy e szerint az eljárásnak a L. I. kizáró­lagos tulajdonjoga és a fentebb kiemelteken kívül esetleg R, L. illetőleg a község többi lakosai szolgalmi joga a tárgya, ezeknek a tisztán magánjogi igényeknek a meg­birálása nem a közigazgatási hatóság, hanem a járásbíróság hatáskörébe tartozik. 13. Úton levő Md Úton levő hidnak önhatalmú szétrombolása miatt ÖI,ha tahim indított ügyben az eljárás közigazgatási útra tartozik. szétrombolása (1901. deczember 13. 39097/1891. I. M. sz.) A kir. ministerium N. Gyuláné D. Etelkának K. János ellen hid használatába visszahelyezés és hicl helyreállítása ós járulékai iránt folyamatba tett ügyéből a keszthelyi kir. járásbíróság és Zala vármegye keszthelyi járásának főszolga­birája között felmerült hatásköri összeütközés esetét az 1901. évi deczember hó 13-ik napján tartott tanácsában vizsgálat alá vévén, az 1869. évi IV. t.-cz. 25. §-a alapján a követ­kezőkép határozott: Ebben az ügyben az eljárás a közigazgatási hatóság hatáskörébe tartozik. Indokok. N. Gyula égenföldi lakos Sármellék község elöljárósága előtt 1901. évi május hó 18-án panaszkép azt adta elő, hogy midőn ő azt a bejáró hidat, a mely az ő korcsmaépületének déli kapujához az országútról az árkon át

Next

/
Thumbnails
Contents