Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

DOLOGJOG. 11 szakértői vélemény szerint, mint léptékkel el nem látott Tulajdon szerpuszta vázlat a szomszédos birtokrészletek közti határvonal zese es elmegállapításánál figyelembe nem vehető: nincs elfogadható vesztese, alap annak elhatározására, hogy a felperes nevén álló 93/a helyr. sz. birtokrészlet az 1900. július 6-án kelt 7. alatti helyszínrajzon kitüntetett e), b), nem pedig a), b) vonalig terjed s hogy ekként a keresetbe vett terület a felperes birtokrészletéhez tartoznék. (902. márcz. 6. 344/901.) 19514. Curia: Abból, hogy valamely birtokos egy tag- Telekkönyvebán kezelt ingatlanának fekvése a helyszínelés alkalmával :rllr" ""/ " készült térrajzzal meg nem egyezik, az ingatlan egy részének telekkönyvezetlen volta harmadik jóhiszemű nyilvánkönyvi jogszerzővel szemben meg nem állapitható. (901. okt, 29. 1993.) 19515. Curia: Y. József tanú vallomásával igazolva van,/,>/r/"/>/"s tar~ hogy a peresített ingatlanok eredetileg D. István sajátja vol- /( " tak és későbben adásvétel czimén testvére D. Lajos tulaj- lentősége. donává váltak, a ki azokat használatra átengedte D. Istvánnak, ez pedig eladta K. Rókusnak, ezután özvegyére szállottak, ki azokat E. Györgynek, a felperesek jogelődjének, adta el. Azt, hogy ezen tanúvallomásban az E. György részére eszközlöttnek emiitett eladás tényleg létrejött, határozottan támogatja az O) alatti helyhatósági bizonyítvány és az ennek tartalmával egyező s (.868. márczius 19-én kiállítóit adásvételi szerződés, melynek folytán felperesek, illetőleg fent nevezett jogelődjük a kérdéses ingatlanokat eladó F. Katalin birtokából a maguk birtokába vették át. Ezt a 31 évet meghaladó folytonos és békés birtoklást a kérdéses ingatlanok telekkönyvi tulajdonosaként feltüntetett és 1892. november 6-án elhalt D. Istvánné örökösei vagyis az elsőés másodrendű alperesek az anyjuk hagyatékának tárgyalásakor nyiltan beismerték; sőt éppen azon okbó], mivel az anyjuk ós ők maguk ezen ingatlanokat egyáltalában nem birtokolták, a felperes részére a tidajdonjog bekebelezésére alkalmas okiratot kiállítani késznek is nyilatkoztak arra az esetre, ha a hagyatéki tárgyalás alkalmából felmerült költségeiket a felperesek megtérítik és minthogy D. Istvánné a telekkönyvben feltüntetett tulajdona daczára ugy a felperesi jogelődök, valamint maguk a felperesek által gyakorolt hosszas birtoklást egész elhalálozásáig minden ellentmondás nélkül tűrte: ezekből levont okszerű következtetés utján meq állapit ható az, hogy D. Istvánné a felperesek tulajdon szerzését saját maga irányában jogszerűnek és fennállónak tekintette, e szerint tehát azon ingatlanok az ő hagyatékához nem tartozhattak és azokat első- ós másodrendű alperesek után a való öröklés czimén maguknak a hagyatéki bíróság által jóhiszemüleg át nem adathatták, a minek különben az ügy ilyetén állása mellett a felperesekkel szemben nem is lehet joghatálya. (902. jun. 12. 1682.) 1