Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

168 KÖTELMI JOG alá vonta s szoros zár alá helyezte. Minthogy ezek szerint sem a jelen per során, sem az igényperben adat arra fél nem merült, hogy az ingókat II. rendü alperes tudva rosszhiszeműen vette végrehajtás alá: az elsőbiróság itélete fentebb megjelölt felebbezett részének megváltoztatásával, felperest keresetével egészben elutasítani kellett. — Curia: A másodbiróság ítéletének felebbezett része megváltoztattatik és e tekintetben az elsőbiróság itélete hagyatik helyben az abban felhozott vonatkozó indokoknál fogva s azért, mert alperesek a per során nem is állították, hogy a 331 kor. 16 fillért tevő zárgondnoki dijak és költségek közt oly tételek is volnának, a melyek minden esetben felmerültek volna. 1902. okt. 21. 7168/901. ) 19700. Budapesti keresk. és vtszék: Nem vitás a felek között, hogy az A) alatti másolatban csatolt feladó vevény szerint „S. P. " czimre feladott 2600 forintot tartalmazó pénzeslevél nem P J. czimzettnek, hanem egy más egyénnek kézbesittetett, a kinek neve eddig biztossággal nem lett megállapítható. Alperes a viszontválaszban azt adta elő, hogy a kézbesítés a 47. alatti másolatban csatolt bécsi császári királyi posta és távírda igazgatósági átiratában leirt körülmények közt történt. Minthogy felperes a végiratban a 4%. alatti másolatnak sem valódisága, sem tartalma ellen nem tett kifogást, ennélfogva azt, hogy a pénzeslevél kézbesítése az átiratban leirt körülmények közt történt, mind a két fél által közösen elismertnek kell tekinteni. A Postai Tarifák IV. Rész 19. §. 1. pont és az ebben felhívott I. Rész 19. §. 3. pont értelmében, a mely határozmányok a posta szavatosságának elbírálásánál a IV. Rész 32. §. 1. pont és 23. §. 3. pont értelmében az Ausztriával való forgalomban is irány idók, a postai kézbesítő közeg a pénzes levelet akkor, ha a czimzett a kézbesítő közeg előtt ismeretlen, esak az esetben kézbesiti, ha az átvevő utlevéllel vagy más okirattal, vagy a helyi hatóság, vagy a kézbesítő közeg előtt ismeretes kezes utján személyazonosságát igazolja. A jelen esetben nem vitás, hogy a levélhordó a pénzeslevelet a személyazonosságnak a most emiitett módon raló igazolása nélkül adta ki és hogy J, Gy vendéglős, a d a kézbesítési okmányt, a 4'/. alatti átiratból kitünőleg nint. tanú aláirta, nem mint a Postai Tarifák l. Rész 19. §. ]. pontban említett személyazonossági kezes, hanem csak nint előttemező tanu szerepelt a pénzeslevél kézbesítésénél. Minthogy e szerint a levélhordó a pénzeslevelet az alapon idta ki az átvevőnek, hogy az átvevőt, mint P. 4. -t ismerte, snnélfogva a per első döntő kérdése az, hogy a levélhordó ! tekintetben kellő gondossággal járt-e el és hogy volt-e a, evélhordónak kellő oka az átvevőnek a czimzettel való azolosságát feltenni. E tekintetben a 47. alatti átiratból kitünőeg a levélhordó eljárásának alapjául az szolgált, hogy a •énzeslevél átvevője az átvétel helyén Deutsch-Altenburg Kartérités Végrehajtató és jogi képviselőjének kártérítési kötelessége rosszhiszemü foglalásból kifolyóan. A posta felelőssége a levélhordó téves kézbesítéséből eredő kárért.