Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

KÖTELM I .l< M Szolgalati beteg volt, nem jelenti felperes vétkességét, ennélfogva nem szerződés leheteti megállapítani, hogy az elbocsátás felperes vétkesséMagánválla- gének volt következménye. Nem vitás a felek között és a nyugdíj- I)) alatti nyugdijalapszabály 8. §. 1. bekezdéséből is kitűnik, szabályzata hogy felperesnek a nyugdíjazásra való jogosultsága az elbonak hatálya, csátás folytán megszűnt A perbeli vita e kérdésben a felek Remuneratio között az, hogy visszakövetelheti-e felperes alperes társaságkövetelhetése. tói a nyugdijalap számára visszatartott összegeket. A D) alatti nyugdij szabályzat 8. §. b) pontjában ki van mondva, hogy a nyugdijalapban résztvett hivatalnok, ha az igazgatóság által 10 évi időtartam letelte előtt bocsáttatott el a szolgálatból, nemcsak a nyugdíjazás iránti jogosultságtól esett el, hanem a nyugdijalapra befizetett illetve visszatartott járulékok visszafizetését sem követelheti. Azonban a nyugdíjszabályzatnak ezt az intézkedését nem lehet hatályosnak elismerni. A 7iyugdijszabályzatnak az az intézkedése, hogy az alkalmazott, ha 10 évi szolgálat letelte előtt bocsáttatik él, a nyugdíjra befizetett járulékokat a nyugdíjra való jogosultság nélkül elveszti, annyit jelent, hogy az alkalmazott az általa befizeti ti járulékokat minden ellenszolgáltatás nélkül és a saját vétkességinek fenforgása nélkül, egyedül az igazgatóság határozata folytán veszti el. Ily intézkedéseket, amelylyel az alkalmazott a saját jogait az igazgatóság belátása szerinti intézkedésnek veti alá, nem lehet kötelezőnek tartani, ha az alkalmazott ebbe kifejezetten vagy egyébkent kétségtelenül bele nem egyezett. A jelen esetben ily beleegyezés nem forog fenn. Nem vitás ugyan a felek között, hogy felperes a D) alatti nyngdijszabályzatot véglegesítése alkalmából megkapta- és így módja volt azt megismerni, de ez a körülmény, sem az, hogy felperes a nyugdíjjárulékoknak havonkénti levonása ellen nem tiltakozott, nem elégséges arra, hogy ezek alapján felperesnek a nyugdijszabályzat idézett intézkedésébe való beleegyezése kétségtelenül megállapittassék. Nem vitás a felek közt, hogy az 1899. évbe.) peres a, C) és 2. 7. alatti füzetekhez hasonló füzetet adott át, felperesnek és más alkalmazottainak a végből, hogy az alkalmazottak a füzet utolsó lapján levő elismervény aláírása utján alávessék magukat a füzetben foglalt intézkedéseknek és köztük a nyugdijszabályzat intézkedéseinek. Minthogy pedig nem vitás, hogy felperes nem irta alá az elismervényt, ennélfogva nem lehet megállapítani, hogy felperes akár kifejezetten, akár hallgatag beleegyezett a nyugdijszabályzat ide zett intézkedésébe. Alinthogy e szerint nem lehet felperesre nézve kötelezőnek tekinteni a nyugdijszabályzatnak azt az intézkedését, hogy az alkalmazott a nyugdíjazás czéljából befizetett összeget elbocsátása esetében elveszti, és minthogy felperest, mint aki 10 évnél kevesebb időt töltőn alperes szolgálatában, nyugdíjra való jogosultság nem illeti meg, ennélfogva alapos az a kei-eseti követelés, hogy alperes a nyugdíjazás czéljára felperes fizetéséből visszatartót! összegeket