Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)
104 KÖTKLMI JOG Ajándékozás, ugyanis, mint a kölcsönügylet alapján kiállított váltók elAjándéiozás fogadója, a váltótörvény 23. §-a alapján már akkor felelős megtámadása lett. a váltóknak a lejáratkor való kifizetéséért és pedig ugy a hitelezők a váltó kibocsátója, mint — az öl. §. értelmében — a váltót kijátszása beváltó forgató irányában; igaz ugyan, hogy ennek a kötemiatt. lezettségnek a felperes részéről való érvényesithetése a váltóknak részükről való beváltásával állott be, azonban az ajándékozás megtámadhatósága szempontjából nem a kötelezettség érvényesithetése, hanem, annak keletkezése az irányadó. Ezért alapos a felpereseknek az a panasza, hogy a felebbezési bíróság jogszabályt sértett, midőn az ajándékozás megtámadhatása szempontjából a váltóknak a felperesek által történt beváltásának idejét vette irányadóul; s minthogy ez az időpont az ajándékozásnál későbbi időre esik, mellőzte az ajándékozás megtámadhatására vonatkozó jogszabály alkalmazását és figyelmen kivül hagyta azokat a bizonyítékokat, a melyeket a felperesek a kölcsön felvétele ideiének bizonyítására felhoztak. (902. ápr. L5. L G. 654/901.) 19642. Curia : Téves ugyanis a felebbezési bíróságnak az a döntése, hogy az alperes által képviselt kiskorúak részére M. J. által tett ajándékozásnak a felperesek részéről való megtámadhatása szempontjából M. J.-nak a felperesek iránt való tartozása keletkezési időpontjául azt az időt állapította meg, midőn a felperesek az M. .). által elfogadott, de ő általuk is aláirt váltókai a hitelező takarékpénztárnál kifizették : — mert helyesen a megtámadhatás szempontjából irányadó időponl akkora esik. midőn M. .1. a felperesek váltókötelezettsége mellett a kölesönöket a takarékpénztártól felvette. \í. J. ugyanis, mint a kölcsönügylet alapján kiállított váltók elfogadója, a váltótörvény 23. §-a alapján már ekkor felelős lett a váltóknak lejáratkor való kifizetéséért, és pedig ugy a váltó kibocsátója, mint — az 51. §. értelmében — a váltót beváltó forgató irányában ; igaz ugyan, hogy ennek a kötelezettségnek a felperesek részéről való érvényesithetése a váltóknak részükről való beváltásával állott be, azonban az ajándékozás megtámadhatósága szempontjából nem a kötelezettség érvényesithetése, hanem annak keletkezése az irányadó. Ezért alapos a felpereseknek az a panasza, hogy a felebbezési bíróság jogszabályt sértett, midőn az ajándékozás megtámadhatása szempontjából a váltóknak a felperesek által törtónt beváltásának idejél vette irányadóul ; s minthogy ez az időpont az ajándékozásnál későbbi időre esik, mellőzte az ajándékozás megtámad hatására vonatkozó jogszabály alkalmazását és figyelmen kivül hagyta azokat a bizonyítékokat, a melyeket a felperesek a kölcsön felvétele idejének bizonyítására felhoztak. (902. ápr. L5. I. (i. 654/901.) 19643. Curia. A megajándékozott csak abban az esetben köteles tűrni, hogy az ajándékozó tartozása az ajándékozott vagyonból kielégítési nyerhessen, ha az ajándékozott