Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 13. kötet (Budapest, 1902)

82 KÖTELMI J( >G Több hitelező peres hitelező, hanem csakis a kötelezettségben álló kezes­és több adóstársakkal szemben fenforgó jogviszonyára lehet befolyása, viszonya. Panaszolja továbbá VH.-rendü alperes, hogy a felebbezésí .1 készfizető bíróság jogszabályt sértett azzal, hogy jóllehet megajánlotta kezessé</ jogi annak bizonyítását, hogy felperes követelése fedezetet nyert, természete, mind a mellett a felebbezési bíróság ez irányban a bizonyí­tás felvételt mellőzte. Ez a panasz sem alapos; mert a feleb^ bezési bíróság tényállása szerint III.-rendű alperes egy bizo­nyos összeget letéteményezett ugyan az N-i kereskedelmi banknál, de a tényállás nem tartalmazza azt, hogy a letétel oly módon történt volna, hogy az a keresetileg érvényesített követelés fedezésére felperes szabad rendelkezésére áll; már pedig felperes nem kötelezhető arra, hogy lejárt követelésének ki­egyenlítésére fizetésképpen oly letételt fogadjon el, a melylyel sza­badon és feltétlenül nem rendelkezhet, a vitatott letételnek meg­történte tehát az ügy eldöntésére nem bírván jogi kihatással, a felebbezési bíróság a különben is valónak elfogadott tény­körülmény bizonyítására felajánlott bizonyítás felvételét jog­szabály megsértése nélkül mellőzhette. De nem bír megáll­ható alappal az a panasz sem, hogy a felebbezési bíróság jogszabályt sértett azzal, hogy VH.-rendü alperest egyetem­leges fizetésre kötelezte, jóllehet felperes nem valamennyi kötelezettet idézte perbe, és mint kezestárs csak aránylagos fizetésre volt volna kötelezhető; mert-az A) alatti okirat ki­fejezett tartalma szerint a felperes által I. r. alperesnek nyúj­tandó hitelezésért alperesek egyetemleges kötelezettséggel készfizetői kezességet vállaltak, az egyetemleges kötelezett­ségből pedig jogilag következik, hogy a hitelező szabad vá­lasztása szerint a fizetést bármelyik egyes egyetemleges kö­telezettől egész összegben követelheti. Végül a követelésnek az egyenes adós ellen kellő időben nem érvényesítésére ala­pított' panasz azért nem bír megállható alappal, mert a tár­gyalási jegyzőkönyv és a felebbezési bíróság ítélete nem tar­talmazza azt, hogy VII. r. alperes ezt már a felebbezési el­járásában felhozta volna és hogy VII. r. alperes oly tények megállapítását kérte volna, a melyekből jogi következtetés volna arra vonható, hogy felperest a követelésnek a főadós­sal szemben való érvényesítésénél jogi beszámítás alá von­ható késedelem vagy mulasztás terhelné; már pedig a S. E. 197. §. szerint oly ténykörülmények, a melyek az első vagy felebbezési bíróság előtti eljárásban fel nem hozattak, a. felül­vizsgálatnál tekintetbe nem vehetők. (900. nov. 14. I. G. 416.) A készfizető 19610. Curia: A készfizető kezes épen ugy, mint a kö­kezes kifő- zönséges kezes, sikeresen élhet a hitelezővel szemben azzal a ki­gásai. fogással, hogy a hitelező az egyenes adós ellen követelésének behajtása körül olyan késedelmes volt, hogy e miatt a kezes az egyenes adós ellen őt megillető visszkeresetet sikerrel többé nem érvényesítheti; olyan jogszabály azonban nem lé-

Next

/
Thumbnails
Contents