Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A M. Kir. Curia és a Kir. táblák elvi jelentőségű döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 12. kötet (Budapest, 1902)

186 ÖRÖKLÉSI S EL.JÁRÁS Végrendeleti mázza. Következésképpen a végrendelet az 1876 : XVI. t.-cz. 1. öröklés. és 5. § aiban mhatározott alaki kellékekkel el van látva. .4 törBizonyítási vényes kellékeknek mfelelő végrendelettel szemben felp.-ek tartoznak kötelesség bizonyítani azt, h. örökhagyó az okiratot nem a tanuk együttes végrendeletet jelentétében irta s aláirta és h. a tanuk együttes jelenlétében ki megtámadó nem jelentette, miképp az okirat az ő végrendeletét tartalmazza, perben Felp.-ek arra nézve, h. örökhagyó a végrendeletet nem egész terjedelemben önkezűleg irta s aláirta, semmi bizonyítékot sem hoztak fel, az alp.-ek által felhívott B. F., K. K. és K. F. tanuk vallomásai pedig a mellett szólanak, h. a végrendeletet egész terjedelemben az örökhagyó irta s aláirta; s a végrendelet szövegének és az örökhagyó névaláírásának egybehasonlitásábúl nyilván ki is liinik, h. a végrendelet szövegének irása és az örökhagyó névaláírása ugyanazon egy kéztől származik. Felp.-ek azt az állításukat, h. az örökhagyó a tanuk együttes jelenlétében ki nem jelentette, miként az okirat az ő végrendeletét tartalmazza, a végrendeleti tanukkal kívánták bizonyítani. Ezek közül azonban az egyik végrendeleti tanú, T. I. a felp.-ek állítását mczáí'olta, amennyiben az 1898. aug. 29-én felvett tanúkihallgatási jkvben a 4. •/• a- kérdések IV p.-jára adott feleletében azt vallotta, h. örökhagyó az ő és a másik végrendeleti tanú együttes jelenlétében kijelentette, miképp az okirat az ő végrendeletét tartalmazza. T. J. másik végrendeleti tanúnak az a vallomása pedig, h. ő nem emlékszik reá, miképp az örökhagyó előttük kijelentette volna, h. az okirat az ő végrendeletét tartalmazza, eltekintve attól, h. a nem emlékezés valamely tény meg nem történtére bizonyítékul nem szolgál, a másik végrendeleti tanú vallomásával és a végrendeletre vezetett bizonyitványnyal szemben sulylyal nem bír. E szerint még az a kérdés forog fenn, vájjon örökhagyó a végrendeletet a tanuk együttes jelenlétében irta és irta alá-e? Igaz ugyan, h a végrendeleti tanuk azt vallották, h. örökhagyó a végrendeletet nem az ő jelenlétükben irta s aláirta, hanem a végrendelet már egészen megírva és az örökhagyó által aláírva vo;t akkor, midőn az örökhagyó őket a végrendelet aláírására felkérte ; arra nézve azonban, h. az, a mit a végrendeleti tanuk e végrendeleten bizonyítottak, valótlan, pusztán maguknak a végrendeleti tanuknak a vallomásait elegendő bizonyítékul elfogadni nem lehet. De T. I. egyik végrendeleti tanú vallomását még figyelembe sem lehet venni, mert ez a tanú ugyanazt az egy tényt három különbözőféleképen tanúsította. A végrendeleten ugyanis azt bizonyította, h. örökhagyó a végrendeletet az ő és a másik végrendeleti tanú együttes jelenlétében irta s irta alá. Az 1898. aug. 28-án felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvben pedig a 4. V. a. kérdések IV. p-ra adott feleletében azt vallotta, h. az örökhagyó ő előtte kijelentette, miképp a végrendeletet sajátkezüleg irta és aláirata. Az 1899. szept. hó 5-én felvett tanúkihallgatási jegyzőkönyvben az 5. a. ellenkérdőpontok 1. p.-ra adott feleletében meg már azt vallotta, h. abból következtetve tudja, miképp örökhagyó a végrendeletet sajátkezüleg irta s alá-