Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 11. kötet (Budapest, 1901)

ÖRÖKLÉSI J( >G. 123 udott és az örökhagyó után hagyatékul maradt vagyonértékek Törvényes vehetők számba, mihez képest az alsóbiróságok helyesen jártak öröklés, el abban, h. az ajándékozás idejében állítólag- megvolt és utóbb az Köteles rész. örökhagyó által elidegenített ingóságot, házat és legelőrészeket a kötelesrész kiszámításánál figyelmen kivül hagyták. (99. decz. 21. 8581.) 17623. Curia: Nem létezik oly tételes törvény, vagy birói gyakorlat, mely a hitelezőt feljogosítaná arra, h. az illető marasztalt örökös által érvényesíteni nem kivánt azt az igényt, h. a törvényes osztályrész kiegészítését kérheti, az örökös hitelétől végrehajtás után lefoglalhassák és érvényesíthessék, következéskép az érvényesítésnek az örökös részéről való elmulasztása a kijátszási szándékkal való elidegenítés forgalmi körébe nem esik. (900. febr. 14. I. G. 610/99. Dt. h. f.) 17624. Curia: A felébb, bíróság elfogadván az elsőbiróság ítéletében foglalt tényállást, a felébb, bíróság által megállapítottnak tekintendő, h. a perhez csatolt hagyatéki iratoknál lévő, 1898. jul. 6. kelt s D. K. lemondását tartalmazó közjegyzői okirat valódi és h. ennek kiállításakor felp.-nek D. K. elleni követelései már fennállottak, az pedig vitássá sem tétetett, h. D. K. néhai D. S. után lU rész örökösödési jutaléka fejében 1Q36 frt 641//2 kr. örökrész megillette, valamint nem tétetett vitássá az sem, h D. K.-nak kielégítési alapul szolgálható egyéb vagyona nincsen. D. K. a jelzett nyilatkozat szerint azonban nem mondott le egyszerűen a D. S. utáni örökrészéről, mely esetben az a növedék jogánál többi örököstársait illette volna meg, hanem a lemondó nyilatkozat szerint az alp.-re ruházta át, e szerint tehát, midőn arról ekkép rendelkezett, azt voltakép elfogadta és a saját rendelkezési jogánál fogva adta tovább, minthogy pedig a jelzett átruházás minden ellenérték nélkül történt, a fentebb jelzett nyilatkozat jogi minősítés szerint ajándékozást képez, a mennyiben pedig ez által felp., mint az örökös hitelezője elől a tényállás szerint az akkor már fennállott követelésére nézve a kielégítési alap elvonatott, alp., mint megajándékozott, az anyagi jogszabályok szerint az ajándékozott vagyon értéke erejéig felp. követelésének kielégítésére nézve felelősséggel tartozik. A felébb, bíróság a most jelzett jogszabály alkalmazását azért mellőzte, mert indokolása szerint megállapítást nyert az, h. alp. 1899. ápr. 6. D. K. kezéhez a 2—4. alatti posta-feladóvevények szerint 1498 frt 50 kr. postautalványt elküldött s ugy találta, h. alp. ezzel valamint a W. K. részére fizetett 250 írttal a D. K. részére ellenértéket adott az átruházott örökrészért s igy a lemondási ügylet ajándékozást nem képez, mivel az ajándékozás kelléke az, h. azzal a megajándékozottnak vagyona növekedjék. A felébb, bíróságnak azonban ebbeli felfogása téves: ugyanis az 1898. jul. 6. kiállított lemondási nyilatkozattal az ügylet befejeztetett, s miután abban ellenérték kikötve nem lett, az egy bevégzett ajándékozási szerződés. Ennek a szerződésnek a jogi természetén az a későbbi körülmény, h. alp. 1899. ápr. 6. D. K.-nak