Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 10. kötet (Budapest, 1900)

KÖTELMI JOG. S3 szabályainak azok az intézkedései, a melyek a hitelezés módozatait Kártérítés. és feltétéleit szabályozzák és a takarékpénztár intéző közegeit egyéni Kártérítési felelősség terhével kötelezik, egyedid a hitelező takarékpénztár — s kötelezettség nem egyszersmind a hitelt igénybevevők érdekében is alkotvák, keletkezése, inert ciéljuk az, h. a pénzintézet ii nem engedett módon nyújtott Takarékpénzhitelezésből származható kiírok ellen biztosittassék. Abból tehát, ha tár felelőssége a hitelezésnél ezek a szabályok meg nem tartatnák s egyes egyéneknek vagyoni képesség/'/kel meghaladó hitel nyujtatik, csak a közvetlenül érdekelt takarékpénztárnak származhat kártérítési joga a mulasztók ellen, de nem származhat ilyen joga egyszersmind a hitelt igénybevevő és az ezekkel egy tekintet alá eső ama személyeknek, a kik az adós mellett a kölcsönért kötelezettséget vállaltak. Az alapszabályok megsértése tehát felp. keresete alapjául nem szolgálhat. Nem szolgálhat a kártérítés alapjául az a további tény sem, h. a felp. a N. L. által egyidejűleg felvett kölcsön 12,000 frt összegéről tudomással nem birt s igy tévedésben irta alá a kérdéses váltót és hogy a leszámítoláskor az alp.-ek erről tudomással bírtak, s h. e szerint a felp.-nél hiányzott a váltói akarat, mert valamely, különben érvényesen létrejött kötelezettség elbirálásánál azok a körülmények, melyek az illető fél akaratelhatározására befolyással lehetnek, jelentőséggel csupán akkor hirnák, ha a kötelezettség ákár kifejezetten, akár az ügylet természetéitől megáílapithatólag, meghatározott indokból, czélból jött létre, agy. h. ez az indok mintegy feltételét képezte az ügyletnek, felp. pedig nem is állítja, h. a váltókötelezettség vállalásakor kijelentette volna, h. a váltókötelezettséget csakis abban az esetben vállalja el, ha N. L.-nak a kérdéses 600 frton felül egyéb hitel nem nyujtatik. Egyébként pedig nem állapithatja meg az alp.-ek kártérítési kötelezettségét a felp. részéről állított az a körülmény, h. X. L. által egjúdejüleg értékesitett többi váltóról tudomása nem volt, azért sem, mert nincs arra nézve adat, h. az alp.-ek i'zt a körülményt a felp. előtt szándékosan titkolták, sőt miután az alp.-ek azt állítják, h. N. L. az érette kötelezettséget vállalt mind a 20 egyént egyidejűleg magához kérette, az sincs kizárva, h. az alp.-ek abban a tudatban voltak, h. a felp. előtt ismeretes lehet az a tény, h. X. L. még más 19 egyén váltókötelezettségét is igénybevette. Az pedig, h. az alp.-ek a váltó leszámítolása körül •a felp.-el szemben rosszhiszeműen jártak volna el, meg van «záfolva íelp.-nek a válaszban s különösen az alp.-nek kinált főeskü szövegében tett ama előadásával, h. alp.-ek a váltóleszámítoláskor egyedül X. L. vagyoni helyzetére voltak tekintettel s felp. és társai aláírását csupán formai czélból kívánták meg, a miből éppen az tűnik ki, h. az alp.ek X. L. vagyoni viszonyaiban a 12,000 frtra nézve elég biztosítékot láttak; s épen ezért ki van zárva, h. szándékuk a felp. megkárosítására irányult. De eltekintve mindettől, a felp. károsodását nem a kérdéses váltónak a Katalinfalvi takarékpénztárnál történt leszámítolása, hanem a felp.-nek az a ténye okozta, h. X. L. és neje mellett váltókötelezettséget vállalt, ez a tény pedig már a váltó leszámítolása 6*