Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 10. kötet (Budapest, 1900)
Kamat. 16122. Curia: Az alp. azon az alapon kifogásolta a felp. Késedelmi könyvkivonata szerint a tartozási összeg után terhére irt kamatok kamat. megfizetése iránti kötelezettségét, mert a felp. által neki hitelben teljesitett áruszállítások után a vételár megfizetésének időpontja nem lévén meghatározva, a felp.-nek az alp. késedelmét feltételező kamatköveteléshez igénye csupán a kereset indításától fogva állhat fenn. Az alp. e védekezésével szemben a felp. válasziratában azt adja elő, h. az alp. részére minden egyes áruszállitmányt az E) 7. a. mellékelt számla elküldése mellett teljesítette, a számlákon pedig az alp. figyelmeztetve lett, h. négy hónapi fizetési késedelem esetén a vételár után kamattal fog megterheltetni. A felp.-nek ezt az állítását az alp. következő perirati nyilatkozatában nem tagadta. A felp. pedig az által, h. az áruszállítások alkalmával megküldött számlákon az alp.-t a fizetési késedelem esetén a kamat megterheltetés időpontjáról értesitette, a vételárnak előzetesen meg nem állapitott fizetési idejét is meghatározta ; minélfogva a számlákon megjelölt időpont olyannak tekintendő, a melytől fogva az alp.-t a K. T. 283. §-a alapján a kamatfizetés kötelezettsége is terhelte. (98. márcz. 9. 125. XXXVI. 13.) Kamatláb. 16123. Alp.-ek azon az alapon támadják meg a felebbezési bíróság ítéletét, h. a felebbezési bíróság azzal, hogy őket a 67 és 18 métermázsa buza átadására, esetleg a kikötött teljesedési időben volt piaczi ár megfizetésére kötelezte, jogszabályt sértett meg; mert ők felp.-nek a 67 és 18 métermázsa búzát 67 és 18 métermázsa kukoriczáért kötvén le, ezzel felp. olyan vagyoni előnyt biztositott magának, ami a törv. tiltó rendelkezésébe ütközik ; mert továbbá ők saját termésű búzájukat kötötték le, de akkor búzájuk nem termett és igy hibájukon kivül erőhatalom küvetkeztében a buza eladása lehetetlenné vált; és mert végül a saját termésű gabonának előre eladása szerencse-szerződés lévén, bíróság előtt nem érvényesíthető. A felebbezési bíróság alp.-t a 67 és 18 métermázsa buza átadására, esetleg a kikötött teljesítési időben volt piaczi ár megfizetésére az ítéletében megállapított ama tényállás alapján kötelezte, h. alp.-ek felp.-nek 67 métermázsa kukoriczát a métermázsánként 3 forint vételárnak egyidejűleg felvétele mellett eladtak, de ezt az árut felp.-nek kapott halasztás ellenére át nem adták, hanem az 1896. év őszén magukat okiratilag is arra kötelezték, h. a reá következő év aug. hó végén felp.-nek a 67. métermázsa kukoricza helyett 67 métermázsa búzát fognak adni, h. az I—III. rendű alp.-ek felp.-nek 18 mét8rmázsa kukoriczát a métermázsánként 4 frt vételárnak egyidejűleg felvétele mellett ismét eladtak, de ezt az árut sem adták át felperesnek, hanem az 1896. év őszén magukat okiratilag is arra kötelezték, h. a reá következő év aug. végén felp.nek a 18 métermázsa kukoricza helyett, 18 métermázsa búzát fognak adni, h. egyik alkalommal sem volt kikötve az, h. alp.-ek saját termésű búzát fognak szállítani, h. alp.-ek nem is állították, h. a létesült szerződés nem a termékek tényleges átadására, hanem csak egy bizonyos időben mutatkozó árkülönbözet kiegyen-