Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 10. kötet (Budapest, 1900)
VÉGREHAJTÁSI ELJÁRÁS. 435 végrehajtási eljárást késedelem nélkül foganatosítja ; mindezeknél 1881: LX. fogva a birósági végrehajtóknak jogos érdeke megköveteli, h. t. cz. megállapított dijaik és költségeik megfizetését elsősorban attól az 27. §. ügyvédtől követelhessék, a ki — bár megbízásból — eljárásukat Végrehajtó közvetlen igénybe vette. (99. ápr. 19. Hitelesítetett 99. ápr. 24. dijai. Határozattárba felvett. 5. sz. polgári határozat.) 16862. Nagyváradi tábla : A birósági végrehajtó is, az esetrőlesetre igazolandó sürgősséget kivéve, hivatalos utazásainál a felet kevésbbé terhelő utazási eszközt köteles használni. Miután a felterjesztőjelentés szerint a végr. foganatosításának helyén vasúti állomás van és a menetrend szerint az emiitett hely és a birósági végrehajtó székhelye közötti közlekedés olyan, h. a végrehajtás a jegyzőkönyvben feltüntetett időközben az esetben is foganatosítható lett volna, ha az utat a végrehajtó vasúton teszi meg és miután a vasúti díj és a felszámított fuvardíj között oly lényeges különbség van, h. a vasúti utazás a félre nézve kétségtelenül kevesebb megterheltetéssel jár : ezen okokból az elsőbiróság végzésének megtámadott része helybenhagyandó volt. (2103/99.) 16863. Curia: Végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása 30. §. iránti keresetek a végrehajtási törv. 30. §. értelmében a végre- Végrehajtás hajtást elrendelő bíróságnál adandók be, s jegyzőkönyvi, illetőleg megszűntesommás uton tárgyaltatnak és ítélet által döntetnek el. A váltó- tése. eljárás 36. §. szerint pedig a végrehajtás eljárás során keletkezett határozatok ellen beadott felebbviteli beadványok határidejére nézve az 1881 : LX. t. cz. rendelkezései alkalmazandók. Minthogy pedig a váltóbiróság által elrendelt végrehajtásnak megszüntetése vagy korlátozása iránt a váltóbiróság előtt folyamatba tett perek nem a váltóeljárás, hanem, a fentiek szerint, a végrehajtási törv. szabályai szerint tárgyaltatnak és bíráltainak el, kétségtelen, h. a felebbezési határidő számításánál is a végrehajtási törv.-ben megszabott határidő irányadó, miért is a 15 napon belül beadott felebbezés elkésettnek tekinthető nem lévén, az mint törv.-s határidőn belül beadott elfogadandó és a másodfokú bíróság a pernek érdemleges elbírálására utasítandó volt. (98. nov. 9. 652.) 16864. Curia: Az 1881 : LX. t. cz. 30. §. a) p. értelmében bírói határozaton alapuló végrehajtás esetében a végrehajtás megszüntetésének csak akkor van helye, ha a végrehajtás megszüntetése iránti kérelem olyan ténykörülményen alapszik, a mely a határozat hozatalát megelező peres eljárás befejezése után merült fel. Felp. keresetét arra alapítja, h. a végrehajtás alapjául szolgáló 10300/94. sz. sommás végzésben idézett váltón levő forgatói aláírása hamis s azt a büntető bíróság jogerős ítéletében kimondotta, A kereset alapjául szolgáló ténykörülmény t. i. a váltónak, illetve felp. azon olvasható forgatói aláírásnak hamis volta azonban már a sommás végzés meghozatala előtt fenforgott s azt a később folyamatba tett bünperben hozott Ítélet csak megállapította, a jelzett ténykörülmény tehát a fent idézett §. értelmében a végrehajtás megszüntetésére alapul nem szolgálhat. (99. febr. 16. 5379,98.) 28*