Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 10. kötet (Budapest, 1900)
122 CSALÁDJOG. Házassági jog. tartására elegendő ... Az elsőbiróság Ítéletének a hitbér meg1894: XXXI. ítélésére vonatkozó rendelkezése pedig még azért is helyben volt t. cz. hagyandó, mert a C) a.-i házassági szerződésnek 5., 7. és 8. 80. §. p.-jában meghatározott esetek egyike sem forogván fenn, ezekre A házastársi való tekintet nélkül felp. nek az irott hitbérhez való jogosultsága kötelességek a C) a. okiratnak 2. p.-jára helyesen volt alapitható. (98. ápr. súlyos meg- 13. 2469.) — Curia: Nem volt alp. ellenében az 1894 : XXXI. sértése, mint t. cz. 80. §. c) p.-jában megjelölt bontó ok megállapítható, mert bontó ok. abból a körülményből, h. az előrehaladottabb korú és a felp.-nő előadása szerint is a vagyonos alp., a 37. a.-i bejelentési lap szerint F. G.-nét házvezetőként felfogadta, valamint abból, h. V. A. alp.-t gyakrabban látta a nevezett nővel esti 10 óra felé hazajönni, S. A. pedig kétszer látta F. G.-néval karöltve menni, és ezen tanúnak F. G. mondta, h. nejével alp. együtt él, egyéb bizonyíték hiányában nem állapitható meg az, h. alp. erkölcstelen életetet megátalkodottan folytat. Tekintve azonban, h. alp., daczára annak, h. saját előadása szerint már 1895. márcz. havától kezdve felp.-nőtől különválva élt ... . (1895. aug. és 1896. jul. hóban több) szállodában egy idegen növel lakott, a Ját törv.-es nejeként jelentetett he: ezen szándékos magaviselete által alp. a házastársi kötelességeket súlyosan megsértette és e miatt ellene az 1894 : XXXI. t. cz. 80. §. a) p.-jában megjelölt bontó okot megállapítani kellett. De meg kellett állapítani alp. viszonkeresete folytán a felp. ellenében is az 1894 : XXXI. t. cz. 80. §. a) p.-jában megjelölt bontó okot; mert a 2.-/. a.-i levél tanúsága szerint felp.-nö bontotta meg az életközösséget és az áltála felhívott tanuk nem bizonyították alp.-nek felp.-nő iránti olyan magaviseletét, mely felp.-nönek távozását indokolhatná és mert felp.-nőnek 6.7- a. csatolt levele támogatja alp.-nek azt az állítását, h. felp.-nö már 1894. őszétől kezdve, az 1895. márcz. haváig tartott együttélésük alatt éjjelenként elküTónitette magát alp.-töl. Ezekből az okokból kellett a peres felek közötti házasságot mindkét alsóbiróság ítéletének részbeni megváltoztatásával mindkét fél hibájából, az 1894 : XXXI. t. cz. 80. §. a) p.-ja alapján felbontani, a 85. §. értelmében mindkét felet vétkesnek nyilvánítani . . . (98. jun. 2. 3122.) 16267. Budapesti tsz.: Felp. a H. T. 78. és 80. §§-ának e) p. alapján kéri házasságának házastársa vétkéből való felbontását, még pedig azért, mert mig felp. szerint alp. korcsmázott, részegeskedett s vele durván bánt s őt életveszélyesen fojtogatta is, addig alp. szerint felp. meg bizonyos H. N. nevü egyénnel folytatott szerelmi viszonyt. A kihallgatott tanuk igazolják ugyan az 1891. évet megelőző időre, h. alp. néha ittasan jött haza s h. ilyenkor veszekedés volt közöttük, h. ilyen esetben alp. felp.-sel durván bánt, de eltekintve attól, h. E Gy., a felp. rokona, vallomása szerint az ütlegelés a házasfelek között rendszerint kölcsönös volt, arra való tekintettel, h. a házasfelek ezek után még évekig együtt éltek, a kereseti jog a H. T. 83. §-a alapján e tények tekintetében megszűntnek tekintendő. Nem volt bontó okul elfogadható a felp.-nek az E. J. és H. K. tanuk val-