Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 10. kötet (Budapest, 1900)

CSALÁDJOG. 121 Ellenkezőleg nejéhez nem szólt, a háztartás gondjaival nem törő- Házasságijog. dött . . . idegen nőt vett magához, a kivel nős férfihoz nem illő 1894-.XXXI. módon nyilvánosan érintkezett, vele utazott, nejének jelentette be t. cz. és oda is nyilatkozott F. F. és neje tanuknak, h. vele sokkal 80. §. boldogabb, mint felp.-sel volt, mely ténj^ek ugy a házastársi köte- A házastársi lességek szándékos és súlyos megsértését, mint az erkölcstelen kötelességek élet megátalkodott folytatását is magukban foglalják. Tekintve súlyos meg­mar most, h. ezek szerint az alp. részéről viszonkeresetileg érvé- sértése, mint nyesitett bontó ok törv.-es alappal nem bir, a felp.-ileg igazolt bontó ok. tények pedig az 1894 : XXXI. t. cz. 80. §-ának a) és c) p.-ja alá eső bontó okokat képeznek és a felek között kibékülést sem a birói békéltetések, sem pedig az 1897. évi 20,484. sz. Ítélettel hat hónapra elrendelt ágy és asztaltól való különélésük nem eredményeztek, miből az tűnik ki, h. a felek házastársi viszonya annyira fel van dúlva, h. felp.-re nézve a további életközösség elviselhetetlen lenne; a felek házasságát felp. kereseti kérelmére a törv. 85. §-a értelmében alp. vétkesnek nyilvánítása mellett felbontani . . . kellett . . . Végleges nőtartásdij iránti követelésével felp.-t el kellett utasítani, mert az 1894 : XXXI. t. cz. 90. §-a értelmében a nem vétkes nőt a férj állásának megfelelően csak annyiban köteles eltartani, a mennyiben a nőnek jövedelme ily tartásra elégtelen; a 4. sz. a.-ival és felp. beismerésével pedig igazolva van, h. felp.-nek a jelen Ítélettel megítélt összegeken felül ingatlan eladásából származó készpénze és értékpapírjai vannak, melyek jövedelmei az általa felajánlott eskü tartalma szerint, ha nem is képeznek 1500 frtot, mindenesetre oly jelen­tékenyek, h. alp.-nek a C) a.-i 3. p.-jában kötelezett 800 frtot és 1800 frtot kitevő jövedelmével arányban egy magánosan álló nő állásához mért eltartásra elegendők ... A 10,000 frt hitbér iránti követelését felp.-nek feltétlenül meg kellett Ítélni, mert ezt alp. felp.-nek a C) a.-i szerződés 2. p.-ja értelmében feltétlenül kötelezte, a hitbér iránti követelési joga a nőnek pedig nem csupán a férj halála esetén éled fel, hanem az esetben is, ha a házasság, a nő vétkességét kivéve, bármely más okból meg­szűnik . . . (98. márcz. 8. 6998.) — Budapesti tábla: A tsz. ítélete indokolása alapján hagyatott helyben és pedig a női tartás iránt való rendelkezése még azért is, mert a nem kifogásolt 7. a.-i okirat tartalmával, felp. tagadása ellenében, bizonyittatott, h. felp.-t és örököstársait egy-egy harmadrészben illető 45,200 frt vételár tényleg kifizettetett; továbbá, minthogy az alp. részéről annak bizonyítására megajánlott főesküt, h. a felp. nek mindazon érték­papírjai, a melyeket alp. ellenbeszédében felsorolt, a különválás idejében megvoltak, a felp. el nem fogadta; ekként az alp. állí­tása az 1868 : LIV. t. cz. 234. §-a alapján bizonyítottnak tekin­tendő ; azt pedig, h. eme vagyonértékeket időközben szükségle­teinek fedezésére elhasználta volna, a felp. még valószínűvé sem tette, mindezen tényekkel eléggé ki van mutatva, h. a felp. az ítéletben részére megítélt követelésektől eltekintve is, annyi vagyonnal rendelkezik, a mely társadalmi állásának megfelelő

Next

/
Thumbnails
Contents