Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 10. kötet (Budapest, 1900)
CSALÁDJOG. 117 g áltatott, sőt a bizonyítást meg sem kísérletté, minthogy azonban Házassági jog. alp. felp.-nek egyéb tényállításait beismerte s ezeket a keresethez 1894 :XXXI. B) a. csatolt községi és lelkészi bizonyítvány is támogatja, meg- t. ez. állapitható tény tehát, h. alp. felp.-t házasságuknak 1873. ápr. 7-én 80. §. történt megkötése utáni 4 évre a nélkül, h. annak alapos okát A házastársi kimutatná, elhagyta, a közös lakásból eltávozott s az azóta lefolyt kötelességek 13, illetve 20 év óta nejétől különválva élt, a nélkül, h. a házassági súlyos megéletközösséget visszaállitani csak egyszer is akarta vagy meg- sértése, mint kisérePe volna, nejének tartásáról nem gondoskodott, vele egyáltalán bontó ok. nem törődött s iránta teljes részvétlenséget tanúsított, mig ellenben éveken át más növel folytatott közös háztartást. Minthogy alp.-nek ezen tényei a házastársi kötelességek oly sídyos és szándékos megsértését képezik, melyek miatt felp. a házasság felbontását a H. T. 80. §. a) p.-ja alapján kérelmezni jogosidt s ezt tette is, tekintettel arra, h. azon körülményből, miszerint a bíróság- előtti békéltetések sikertelenek maradtak s h. peres feleknek az ágytól és asztaltól 6 hóra elrendelt különélése kibékülésre nem vezetett, a kir. tszék megállapíthatónak találja, h. peres felek szivében az egymás iránti kölcsönös vonzalom és szeretet már nem él s h. alp. magaviselete következtében a házassági viszony annyira fel van dúlva, h. a további életközösség felp.-re nézve elviselhetetlenné válna, ezeknél fogva a felek közt létrejött házasságot a H. T. 80. a) p.-ja alapján felbontani s alp.-t a 85. §. értelmében vétkesnek nyilvánítani kellett. — Curia: Hhagyja. (99. jan 10. 4261/98.) 16261. Szombathelyi tsz.: Felp. keresetét az 1894: XXXI. t. cz. életbelépte előtt indított keresetével ... az idézett törv. életbeléptetése után; a H. T. 80. §-ának a) p.-jára s alp.-nek azon cselekményére alapitotta, a mely szerint ez őt az 1882. szept. 15-én hűtlenül elhagyta, ezen idő óta megszakítás nélkül külön él, hozzá ismételt hivás daczára vissza nem tért .... Alp. a kereset elutasítását s azt kérte, h. felp. . . . női tartásdíj czimén havonként 10 frtnak fizetésére javára köteleztessék. A per adataival bizonyítva van, h. peres felek az 1882. év őszéig Kőszegen együtt laktak, ezen év szept. hava óta azonban különválva élnek. Felp. azt az állítását, h. alp. hagyta el őtet, kétségtelenül bizonyítani nem tudta ugyan, de az a tanuknak . . . vallomásával bizonyítást nyert, h. felp. alp.-t a különélés első éveiben több ízben felszólította s kérte, h. hozzá térjen vissza, vele a házaséletet folytassa, azonban alp. ezt megtagadta. Alp. a per folyama alatt késznek nyilatkozott férjéhez visszatérni s azt adta elő, h. az együttélés hibáján kivül vált lehetetlenné, mert felp. szüleiné lakik, ezek pedig őtet házukhoz menm nem engedik és mert felp. az 1885. év óta más nővel él. Ámbár a tanúvallomások szerint felp. szülei tényleg ugy nyilatkoztak, h. alp.-t házukba be nem fogadják s ámbár felp. beismerésével bizonyitva van, h. ő egy idegen nővel él s ámbár ily körülmények között a különélés alp. részéről ez idő szerint indokoltnak látszik is, mindezek daczára meg kellett állapítani, h. alp.-t a házastársi kötelesség