Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)

BÜNTETŐTÖRVÉNY. 525 okozó ténykérdés, feltéve, hogy a bírónak szabad volna egy 1878: V. t.-cz. ilyen döntést a félnek esküvel kifejezett Ítéletétől függővé tenni. 219. §. Most már, minthogy csak döntő körülményekre vonatkozó hamis Hamis eskü. esküvés által követtetik el a hamis eskü büntette. Sch. ebben az esetben csak azzal követhette el a hamis eskü bűntettét, hogy esküt tett arra, miszerint F.-nak a kereseti 45 frtnyi összeggel nem tartozik. De nem lehet kizárni, hegy Sch. erre jóhiszemüleg tehette le az esküt, minthogy nem lett bizonyítva, hogy ő és F. - az utóbbinak állítása szerint — a kérdéses 3 öltöny árát 75 írtban állapították meg, minthogy továbbá F. majd azt mondja, hogy az öltönyök árának részbeni törlesztésére 25 frtot, majd azt, hogy 30 frtot kapott és minthogy kihallgatása alkalmával számos ellenmondásba keveredett és Sch. előbb 39 forint iránt, később pedig 45 frt iránt perelte be, ezzel azt mutatván, hogy ő maga sem tudja pontosan a neki járó összeg nagyságát, ugy hogy Sch. azon állítása, miszerint az öltönyök ára 45 frt volt, melyet ő 35 forint készpénzzel és egy üveg cognac-kal kifizetett, megezáfolva nem lett. Ennek alapján, ha Sch. tartozott is még F.-nak valamely maradvány-összeggel, az minden esetre 45 frtnál csekélyebb lett volna. Abban a meggyőződésben tehát, hogy ő az öltönyöket nem fiai számlájára, azaz költségére rendelte meg, Sch. jóhiszemüleg tette le ez esküt arra, hogy mint fiai képviselője a kereseti összeggel F.-nak nem tartozik. Mindezekből az következik, hogy sem a kérdéses eskü szövege, hiányosságánál fogva, tárgyilag nem alkalmas arra, hogy hamis eskü miatti bünper alapját képezze, sem vádlott gonosz szándéka és a hamis esküvés öntudata nincs bizonyítva. Ennélfogva vádlottat a terhére rótt hamis eskü bűntettének vádja alól felmenteni kellett. (96. okt. 19. 2132.) — Budapesti tábla: F. I. felperessége alatt vádlott, mint kiskorú gyermekeinek gyámja ellen 45 frt s jár. iránt a fiumei kir. járásbíróság előtt indított perben vádlott 1894. május í5-én letette a neki megítélt főesküt abban az értelemben, hogy felperesnél gyermekei részére (az eredeti olasz szószerinti szöveg e szerint; .,per i mei figli") három teljes öltözetet nem rendelt s hogy nem való, hogy a kérdéses öltönyökért F. I. felperesnek 45 forinttal adós maradt. Ezzel ellentétben vádlott beismerte, hogy az öltönyöket megrendelte s megkapta .s azzal védekezik, hogy ő a neki megítélt esküt jogosan és nyugodt lelkiismerettel tehette le azért, mert az öltönyöket a saját számlájára (per proprio conto) rendelte meg és nem gyermekeinek számlájára (per conto dei figli). A kir. törvényszék elfogadta vádlottnak ezt a védekezését s ezen az alapon mentette fel a vádlottat, továbá azért, mert a letett eskünek második része jogkérdést tartalmaz, az a körülmény pedig az egész esküt az eskü oszhatatlanságánál fogva annyira szabálytalanná teszi, hogy a hamis eskü már ezen az alapon sem állapitható meg. A kir. itélő tábla sem vádlottnak védekezését, sem a kir. törvényszéknek jogi érvelését el nem fogadhatta. Az eskü szövegében használt kifejezés „per i miéi figli" annyira világos és határo-