Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)
352 CSŐDTÖRVÉNY. Csöd- tömeg- lép be a szerződésbe a küzadós helyett, e szerint arról törvény. sem lehet szó, hogy a csőd tartama alatt lejárt bér ellenében a 22. §. csődtömegtől nyerte volna az ellenszolgáltatást. Ez az érvelés Bérleti szer- azonban tarthatlan és ellentétben áll a csődtörvénynek rendelke ződés hatály•<>' zéseivel. A csődt. 1. §. szerint a csődnyitásnak hatálya kiterjed, a törvémjnyd a közadósnak végrehajtás alá vonható összes vagyonára, melyet szemben, ez a csődnyitás idejekor bir és melyhez a csődtartama alatt jut. {Beszámítás.) E szerint a csődhitelezőknek a csőd vagyonából való aránylagos kielégítési joguk már a csődnek megújításával áll elő. A csődt. 12. §. értelmében pedig a csődnyitás hatályának kezdete után, a közadós személyes tartozása alapján a csődtömeghez tartozó dolgokra vagy jogokra a csődtömeggel szemben jogot szerezni nem lehet. Ebből következik, hogy a csődhitelezők az aránylagos kielégítéshez való jogot a csődvagyonnak a csőd tartama alatti hasznaihoz és gyümölcseihez is már a csődnek megnyitásával szerezték meg. Ettől eltérő szempont alá nem eshetik a csődtömeg vagyonához tartozó olyan ingatlannak a csődnyitás utáni időben esedékes haszonbéri jövedelme, a melyre nézve a közadóssal, mint bérbeadóval kötött szerződésen alapuló haszonbérleti jogviszony a csődnyitás után a csődtömeggel tovább folytattatok. A csődt, 48. § 2. pontja megállapítja, hogy a csődtömegnek azok a szolgáltatásai, a melyeket a közadósai kötött, a csődtömeg által átvett ügyletek alapján teljesít, tömegtartozást képeznek s ennek megállapításánál kifejezetten utal a csődtörvénynek a haszonbérleti viszonyt szabályozó 22. §. rendelkezésére. A mennyiben tehát ezek a csődtömeg részéről tömegtartozást képeznek, szükségképen az következik, hogy a bérlőnek a csődtömeggel szemben teljesítendő ellenszolgáltatásai is a csődtömegbe kell hogy befolyjanak. De másfelől a bérlőnek a közadóssal kötött bérleti szerződés alapján a csőd tartama alatt lejárt bérrészletre nézve fennálló fizetési kötelezettsége nem is keletkezik már a szerződésnek megkötésénél, mert habár az a közadóssal megkötött szerződésen alapul, mégis feltételezve van a dolog természete szerint az ellenszolgáltatástól és azon időtartam által van meghatározva, a melyen át a haszonbérleti szerződést a csődtömeg a maga részéről szintén teljesiti. Következőleg a bérlő bérfizetési kötelezettsége a csőd tartama alatt a csődtömeg ellenszolgáltatása következtében állván be, annak teljesítése által a bérlő a csődtömeg irányában olyan szolgáltatást teljesít, a melynek ellenértékét neki a csődtömeg nyújtja. Az ellenkező jogi felfogásnak nincs támpontja a csődt. 22. §-ának rendelkezésében sem. E törvényszakasz csak annyiban tartalmaz kivételes rendelkezést a bérleti viszonyra nézve a közadós által megkötött szerződés esetén, a mennyiben nem engedi meg s csődtömeg gondnokának a kétoldalú szerződéseknek teljesítése vagy megszüntetése iránt részére a csődt. 20. §. által biztosított jog érvényesithetését. Annak kijelentésével azonban, hogy a közadóssal kötött bérleti és haszonbérleti szerződésnél a csődnek megnyitásával a közadós helyébe lép a csődtömeg és hogy ha ily