Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)

346 VÁLTÓTÖRVÉNY. Váltó- dásnak szüksége fenn nem forgott; ennek hiánya mi alt tehát fel­törvény, peres nem volt keresetével elutasítandó. Minthogy azonban az 98—101. §§. óvatoló személynek az óvásokba felvett az a kijelentése, hogy a Váltóóvás. telepes a váltón megjelölt számú házból kiköltözött és hogy neki e miatt bemutatható nem volt, szükségkép csak akkor helyette­síti a váltónak tényleges bemutatását, ha az óvatoló személy ezt a tudomást arra illetékes egyéntől nyert értesítésből merítette; minthogy e tekintetben csupán az a) alatti 1500 frtos váltóra vonatkozó b) alatti óvás tartalma felel meg a jelzett kellékeknek, a mennyiben a li) alattiban kifejezést nyer az, hogy az óvatoló személy W. S. telepesnek a megjelölt házból történt kiköltözé­séről a házfelügyelő — tehát erre illetékes közeg utján értesült; ellenben az e) alatti, amannál 3r/2 hóval később és másik köz­jegyzői helyettes által felvett óvásnak az a tartalma, hogy miután a telepes „onnan már elköltözött", a bemutatás eszközölhető nem volt, kételyt hagy fenn az iránt, hogy az óvatoló ezt a tényt akár a háztulajdonostól, akár a házfelügyelőtől tudta volna meg: ennél fogva csupán az a) alatti 1500 fitos váltó megkisérlett bemutatásáról felvett b) alatti óvást lehetett szabályszerűnek tekin­leni és .... az alsóbiróságok ítéleteinek e részben megváltoz­tatásával 1500 frt tőke stb. erejéig felperes követelését, a csőd­követelések második osztályába sorozva, valódinak kellett kimon­dani ; ellenben a d) alatti 1350 frtról szóló váltó az e) alattival fentiek szerint szabályszerűen óvatoltnak tekinthető nem lévén stb. (97. febr. 19. 1031. v. 96.) 15402. Curia: Közokiratot képező óváslevélnek azzal a tar­talmával szemben, mely szerint az óvási jogcselekmény a váltó lejárata napján délelőtt 11 órakor foganatosíttatott, nincs kizárva a bizonyítása annak, hogy az óvás felvételének napja az óvás­levélben tévedés folytán helytelenül jelöltetett meg. (97. decz. 7. 825.) 15403. Kézdivásárhélyi tvsz. : Az irni, olvasni nem tudó személy váltókötelezett lesz akkor is, ha az aláírás oly módon történik, hogy keze az egyes betűk leírásánál egy harmadik személy által vezettetik. — Curia: Herybonhagyja. (97. márcz. v<f 4- 1137-) Me tartási 15404. Budapesti tábla: Az a körülmény magában, hogy 1 . ama borra, melynek vételára képezi kiutalás tárgyat, II. és R. J°9' czég, az 1876. évi XXVII. t.-cz. 108. §-a alapján megtartási joggal bírt, tekintve, hogy azt az imént idézett t.-cz. 109. §-ában meghatározott módon és Sz. István jogát megelőzően nem érvé­nyesítette, nevezett H. R. czég részére, Sz. István bírói végre­hajtás utján jogerősen szerzett zálogjoga ellenében elsőbbséget meg nem állapit. (97. decz. 7. 7872.) — Curia: Hhagyja. (97. márcz. 23. 1065.) Váltáeljárás. 15405. Curia: Ha alperesnek a kereseti váltó telepitett mi­Elkésett kifő-nőségére alapította kifogása olyannak tekinthetnék is, a mit al­gás. peres már a kifogásokban felhozhatott, akkor is, minthogy a

Next

/
Thumbnails
Contents