Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)

284 ÖRÖKLÉSI JOG ÉS ELJÁRÁS. Végrendeleti gositott és aztelfogadni nem tartozik. Hitbizományi helyettesités akkor öröklés, forog fenn, mikor a végrendelkező vagyonát, vagy annak egy Az utóörökös részét valakinek (a kirendelt örökösnek) azzal a korlátozással rendelésének hagyja, hogy ennek a halála után az öröklött vagyon más valamely megtámadása harmadik személyre (a helyetesitett örökösre) menjen át. Igaz, a végrend, örö- hogy hitbizományi helyettesités esetén akirendelt örököst mindkös részéről, addig, mig a helyettesitett örökösnek utóöröklési joga fennáll, az örökség tárgyára nézve csak haszonélvezet illeti, mindazonáltal a között a végrendeleti intézkedés között, mely szerint valakinek csak haszonélvezet, más valakinek a haszonélvezettel terhelt vagyon hagyatik és a hitbizományi helyettesités közt lényeges különbség van annyiban, a mennyiben az, a kinek csak a haszonélvezet hagyatott, egyedül haszonélvezetet, a kirendelt (közvetlen) örökös pedig, a kinek a végrendelkező hitbizományi helyettesítéssel utóörököst rendelt, az örökség tárgyának a helyettesitett örökös utóöröklési jogával korlátozott tulajdonjogát szerzi meg; a minek további következménye abban nyilvánul, hogy mig az, a kinek a végrendelkező csak haszonélvezetet hagyott, magának a végrendeletnek alapján tulajdonjogot nem szerezhet, addig a kirendelt örökös a hitbizományilag helyettesitett örökösnek őt megelőző elhalálozása esetén magának a végrendeletnek alapján korlátlan tulajdonjogot szerez, sőt a neki jutott örökségről már a tulajdonjogát korlátozó utóöröklési jog fennállása alatt az utóöröklés be nem következésétől feltételezett joghatálylyal érvényesen rendelkezhetik. A mi azt a kérdést illeti, hogy a végrendelkező mily terjedelemben rendelhet hitbizományi helyettesitéssel utóörököst, s illetve, hogy az utóörökös-rendelés mely terjedelemben bir joghatálylyal ? a birói gyakorlat azt a jogszabályt állapította meg; hogy a végrendelkező az általa kirendelt örökösnek, akortársak közül, a menynyiben a régrendeletben ezeket egyénileg megnevezni, annyi utóörököst rendelhet, a mennyit akar, de ezeknek kimerültével oly utóörököst, a ki nem kortársa, vagyis a végrendélet alkotásakor még nem él, vagy olyat, a ki a végrendelkezőnek esetleg kortársa volna, de a végrendelet szerint csak bizonyos eshetőségektől függő sajátságánál fogra lenne majdan az utóöröklésre hivatva, s ezért a végrendeletben egyénileg meg sem nevezhető, nem rendelhet és az ilyen utóörökös-rendelés önmagában érvénytelen. Ezekből kiindulva, minthogy B. Jánosné 1876. október 8-án kelt végrendeletében akként intézkedett, hogy arra az esetre, ha férje B. János elhalna, az összes vagyon B. Károlyra, ennek elhaltával pedig az ingatlan vagyon ifj. B. Vilmosra s ennek elhaltával ifj. B. Vilmosnak legidősebb fiára, vagy ilyennek nem léte esetén B. Keresztélynek a B. nevet viselő legfiatalabb férfi leszármazójára szálljon ; s minthogy a végrendelkezőnek akarata nyilvánvalóan arra irányult,hogy az ingatlan vagyon, a melyről ebben a perben szó van, a végrendeletben meghatározott izekig a B. család férfitagjainak kezén maradjon ; ellenben a végrendelet tartalma egyáltalán nem támogatja azt a feltevést, mintha a végrendelkező