Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)
ÖRÖKLÉSI JOG ÉS ELJÁRÁS. 229 Jcivántató mindazon kellék fenforgása, melyet a törvény megkíván, Végrendeleti már magában a végrendeleti okirat szövegében bizonyítva van és öröklés, mert a végrendeleti okiraton szereplő egyéneken kivül másnak Végrendelet jelenléte nem is állíttatván, az okiratot más, mint a tanuk egyike megtámadása fel nem olvashatta és hogy az a felolvasás a tanuk előtt is tör- alaki okokból. tént, az kitűnik abból, hogy a tannk bizonyítása szerint örökhagyó ezt a végrendeletet jelentette ki végakaratának, mit a tanuk nem bizonyitottak volna, ha az örökhagyó végrendelete, melynek tartalmát örökhagyó velük szóval közölte, fel nem olvastatott volna, a mit különben a kihallgatott végrendeleti tanuk a per során történt kihallgatásuk alkalmával bizonyitottak is. Ezen indokok alapján tehát az örökhagyó által alkotott, az ítélet rendelkező részében körülirt végrendeletet érvényesnek kellett kimondani és annak hatálytalanságát csak annyiban kellett megállapítani, a mennyiben az a felpereseket megillethető törvényes osztályrészt sérti, minélfogva a másodbiróság ítélete annyiban, a mennyiben ez a törvényes öröklés szabályozására kiterjed, megváltoztatandó .... volt. (98. márcz. 10. 6485/97. P. XXXVI. 7.) 15222. Curia; Felperes keresetükben beismerték, hogy I. Végrendelet rendű felperes a végrendelet alkotásánál jelen volt; felperesek me9támadása tehát arról, hogy az örökhagyó a végrendelet alkotásakor képes 20 év ^e^te volt-e beszélni vagy nem ? mindjárt az örökhagyó halála után után. tudomást szerezhettek s mindamellett keresetüket az örökhagyó halála után 20 év múlva indították meg, midőn a végrendeleti tanuk egy része már elhalt. A végrendeletet, mely az annak alkotásakor hatályban volt törvényeknek megfelelő alakban van kiállítva, hat tanú irta alá s ezek közül három már meghalt; a még életben levő három tanú közül pedig B. M. és N. P. tanúsították azt, hogy örökhagyó a végrendelet tétele alkalmával sem beszélni, sem a végrendeletet keze vonásával ellátni képes nem volt s hogy a végrendelet írásba foglalásakor annak tartalmát nem az örökhagyó, hanem a neje mondta el. Oly esetben azonban, midőn az örökösök a végrendelet érvényességének megtámadásával 20 éven át addig várakoznak, míg a végrendeleti tanuk egy része elhal és ezen késedelmezésükkel a végrendeleti tanuk egy részének kihallgatását lehetetlenné teszik, a törvénynek megfelelt ő alakban kiállított régrendeletet pusztán két végrendeleti tanú vallomása alapján érvénytelennek kimondani nem lehet s a jelen esetben annál kevésbé, mert B. M. és N. P. végrendeleti tanuk vallomását a szintén felperesek által felhívott és hit alatt kihallgatott Sz. M. tanú vallomása megczáfolja. (97. nov. 9. 1539. Ü. L. 97. 50.) 15223. Marosvásárhelyi tábla: (Öt tanú) egybehangzóan Szóbeli vallja, hogy általuk személyesen ismert örökhagyó Sz. Hermann maganGyörgy 1891. évi október 7-én együttes jelenlétükben vagyona végrendelet. felett halála esetére rendelkezvén, ép észszel és szabad akarattal szóbelileg határozattan kijelentette előttük, hogy minden ingó vagyonát alpereseknek hagyományozza. Tény ugyan, hogy örökhagyó említett alkalommal kijelentést nem tett arra nézve, hogy ezen intézkedését mint szóbeli végrendeletét akarja fentartani, de
