Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)

KÖTELMI JOG. 111 ítélte, mert a felperes ezt az összeget a korábban az alperes Bérleti és felperessége alatt lefolyt perben, mint a most mondott időre eső haszonbérleti hátralékos bérösszeget viszont keresetileg már érvényesítette — s szerződés, ez iránti követelésével a kir. Curia I. G. 168/897. számú itéle- ^ fővárosi tével jogérvényesen elutasittatott, a mennyiben pedig a jelen perben lakbér-szaa 250 frtot ugyanarról az időről a bérfizetés elmulasztása követ- bályzat érteikeztében mostan kártérítés gyanánt követeli felperes, az akár mezese. mint hátralékos bér, akár mint kártérítés tekintessék, ítélt dolgot Bérlei megképez, perujttás nélkül tehát az eziránti igény fel nem elevenít- szüntetése hető . . . (98. máj. 24., I. G. 106.) bérfizetés el15017. Curia: Felperes felülvizsgálati kérelmében azért mulasztása támadja meg a felebbezési bíróság ítéletét, mert a felebbezési okából. bíróság a székes fővárosi lakbérleti szabályok 10. §-ának azt a rendelkezését, hogy ha a bérbeadások a folyó bérévnegyed utolsó erejéig sem fizettetik ki, a bérbeadó jogosítva van a bérletet lejártnak tekinteni és a bérlőt kiköltöztetni, helytelenül értelmezte akkor, amikor azt mondotta ki, hogy felperes ezt a jogát csak a bérévnegyed lejártával érvényesíthette volna mivel az idézett szakasz ennek a jognak érvényesítését nem köti záros határidőhöz s ez a kifejezés : „bérévnegyed" végével, ha egyáltalán határidőt jelent, az csakis az időpont kezdetét jelentheti arra nézve, hogy a bérbeadó a kiürítés iránti jogával élhet, de záros határidő a kiürítési jog érvényesítésére a most idézett megjelöléssel kitüzöttnek nem tekinthető. Felperes panasza alaptalan. Felperes keresetével nemcsak az általa kiemelt indokból, hanem azért is utasíttatott el, mert felperes az 1897. évi október 31-ével befejezett bérévnegyed után következő ujabbi negyedévre járó 250 frt bér iránt a megállapított tényállás szerint alperest külön perrel beperelte — sőt e most mondott negyedévre ezenfelül járó 2 frtot is a jelen per tárgyává tette. Ezek szerint tehát, a midőn az 1897. október .31 - ét követő bérévnegyedre felperes a bért követeli, ezzel a bérletet amikép azt a felebbezési bíróság helyesen kifejtette, a most emiitett következő évnegyedre fentartotta. Már pedig egyszer egyrészről bérleti megszüntetés iránti jogot érvényesíteni, másrészről a megszüntetni kért bérleti időre bért követelnie nem lehet; mivel a bérleti összeg a bérlemény tényleges használatáért jár. A felebbezési bíróság megtámadott ítélete tehát e részben helyes jogalapon nyugszik. De egyébként nem alapos felperesnek felhozott az a panasza sem, hogy a felebbezési bíróság a fővárosi lakbérleti szabályok 10. §-át nem helyesen értelmezte. Az idézett 19. §. értelmében ugyanis, ha a bér a folyó évnegyed utolsó napjáig sem fizetett volna le, akkor a bérbeadó a bérlet a „bérnegyed végével" felmondás nélkül is lejártnak tekintheti és a, bérlő a bérbeadó kívánságára azonnal kiköltözni tartozik. A most idézett rendelkezésből, illetőleg abból a kifejezésből, hogy a ,,bérnegyed végével" s a ,,bérbeadó kívánságára" az következik, hogy ha a felperes e §-ban gyökerező jogával élni kívánt, mindenesetre köteles lett volna a hivatkozott 10. §. értelmében a kiköltözködésre meghatározott időben alperest