Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 9. kötet (Budapest, 1898)

102 KÖTELMI JOG. BérJeti és peres felülvizsgálati kérelme arra irányul, hogy elsőrendű haszonbérleti alperessel együtt másodrendű alperes is bérlőnek tekintessék szerződés, és a felebbezési biróság Ítéletének elsőrendű alperesre vonat­Haszonbérlő kozó rendelkezései másodrendű alperesre is kiterjesztessenek. jogai,midőn a A felebbezési biróság Ítélete a kereseti kérelemhez képest első­haszonbérelt rendű alperessel szemben két irányban rendelkezik és pedig akként, fökhknek mi- hogy először kimondja azt, hogy a viszonbérleti szerződés meg­velési ágak köteleztetik. Felperesnek másodrendű alperessel szemben jogviszo­szerintifelosz- nyát a két irányú rendelkezésre figyelemmel vizsgálat alá vévén, a tása nemegye- szüntettetik és másodszor, hogy alperes a bérleménynek átadására zik megaszer- Curia ngy találja, hogy felperesnek felülvizgálati kérelme ződés tártai- az első rendelkezést illetőleg indokolt, azonban a második mával rendelkezés tekintetében alaptalan. Ugyanis a felebbezési biróság Ítéletének e részben meg nem támadott ténymegállapítása szerint bizonyítottnak tekintendő, hogy másodrendű alperes az A) a. szerződést az abban foglalt kötelezettség tudatában aláirta . . . Figyelemmel már most az A) a. szerződésnek 2. és 3. b) pontjára, mely szerint a haszonbérleti szerződés másodrendű al­perest is kötelezi és a szerződés pontos megtartásáért elsőrendű alperessel egyetemlegesen felelős, nem szenvedhet kétséget, hogy felperesnek kereseti az a kérelme, mely szerint a haszonbérleti szerződést a bér nem fizetése okából tehát oly okból kívánja megszüntetni, a melynek elhárítására másodrendű alperes is kötelezve van, másodrendű alperesnek vagyoni érdekeit nyilván­valólag érinti, a mennyiben másodrendű alperesre nem lehet közömbös az, vájjon elsőrendű alperes bérfizetési mulasztásának megállapítása jegosan történte, vagy sem? és e mulasztás következményei másodrendű alperesre átháríthatok. A szerződés megszüntetésének a kereseti jogalapon felvett kérdésében tehát másodrendű alperes vagyonilag érdekeltnek lévén tekintendő, a felebbezési biróság jogszabályt sértett az által, hogy felperest másodrendű alperes iránijában csupán abból az okból utasi­totta el, mivel másodrendű alperes nem bérlőtárs, hanem szacatos minőségében szerepel a szerződésben és pedig annyival inkább, mivel már csak azért is, nehogy másodrendű alperes a szvatosságnak bekövetkezhető érvém7esitése ellenében azzal aki­fogással élhessen, hogy az elsőrendű alperes mulasztásának és e mulasztás következményeinek mgallapitására vonatkozó rendel­kezés, a mely az ő meghallgatása nélkül keletkezett, irányában nem bir kötelező erővel felperesnek is érdekében állott másod­rendű alperest ebbe a perbe bevonni és a mulasztásnak ugy a mulasztás következményeinek megállapítását az egyetemlegesen kötelezett másodrendű alperessel szemben is megállapittatni, miért is a felülvizsgálati kérelemnek e részben helyadásával a feleb­bezési biróság ítélete a bérleti szerződés megszűntét tárgyazó részében másodrendű alperes irányában megváltoztatandó s a szerződés megszűnte másodrendű alperessel szemben is kimondandó volt. Másként áll azonban a dolog felperesnek arra a kérelmére nézve, mely szerint a haszonbérlemény átadására másodrendű

Next

/
Thumbnails
Contents