Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 8. kötet (Budapest, 1897)

510 BÜNTETŐTÖRVÉNY. 1878: V t. cz.a szerző ismeretes, a belföldön tartózkodik és beszámítható 62. §. állapotban él, a Btk. 62. §-ának rendelkezése alá nem vonható. Elkobzás. Nem is tette ezt kezdetben az ügyészség, hanem a fennálló sajtó­törvények értelmében a szerző ellen a bűnvádi eljárást a sajtó­biróság előtt tényleg megindította, a nyomtatványt lefoglaltatta és a vizsgálatot érdemileg befejeztette, miközben a szerzőnek perbe fogása ellen semmi akadály fel nem merült. Ámde ettől fogva kilencz hónapon tul semmi birói intézkedés nem történvén, a panaszbeli bűncselekmény büntethetősége elévült és csak azután kérte az ügyész a Btk. 62. §-ának alkalmazását. Az képezi tehát a kérdés tárgyát, vájjon a Btk. 62. §-a alól eredetileg kizárt emez ügy most az idézett törvényszakasz alá vonható-e pusztán azért, mert a sajtóügyi bíráskodás állami közegeinek kezén a szerző büntethetősége elévült ? Minthogy ama törvényszakasz a fentebbiek szerint a sajtótörvény mellett csak az államhatalom akaratától független és elhárithatlan akadályok esetében nyerhet kisegítő alkalmazást s mert ellenkező esetben a sajtószabadság legfőbb biztositéka teljesen mellőztethetnék, ezeknél fogva az ily elévülés követ­keztében az addig mjelent példányok el nem kobozhatók. Végül az ügyész felebbezésére való tekintetből mjegyeztetik, h. a Curia adott esetben a sajtójogi felelősség elévülése miatt a sajtó­termények elkobozását a Btk. 62. §-a szerint eljárásra utalta ugyan, ámde amaz elévülés főleg az egyik vádlottnak hosszú időn át tartott eltűnéséből, tehát vétlen és elhárithatlan okból származott. (97. márcz. 18. 1811. sz B. XXXIV. 7.) 13941. Curia: A sajtóbiróságok kivételes, tehát szorosan értelmezendő hatásköre csak az esküdtszék elé tartozó ügyekkel kapcsolatos kérdésekre szorítkozik, vagyis egyedül a felelős személyek vétkességének mállapitására irányuló eljárás folyamán érvényesülhet. (Elj. szab. 2. §.) Ámde az esküdtszék a kérdéses közlemény miatt eléje állítót egyént nem találta vétkesnek, minélfogva az abbeli határozat alapján a budapesti tsz. mint sajtóbiróság ama közlemény elkobzását ki sem mondhatta, ha­nem csak akkor mondhatná ki, ha ujabb esküdtszéki eljárás utján valamely felelős személy vétkesnek találtatnék. Ha ez többé nem lehetséges : akkor alkalmazásba vehető ugyan a Btk. 62. §-ának rendelkezése, de az általános eljásási szabályok és a törvényhozás szándékának mfelelő birói gyakorlat értelmében csak a tsz.-ek mint rendes büntető bíróságok, és nem a sajtó­biróság előtt, mely bíróságok azután saját hatáskörükben ön­állóan határoznak az idézett törvényszakasz alkalmazásának minden, tehát a nyomtatvány tartalmának büntetendő volta kérdésében is. (96. évi jun. 2. 5013/96. sz. A. XXXII. 13.)

Next

/
Thumbnails
Contents