Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 8. kötet (Budapest, 1897)
150 KERESKEDELMI TÖRVÉNY. 1875 : XXXVII. 13526. Curia : Az elsőfokú bíróság ítéletében felhozott indot. cz. koknál fogva és azért hagyatott helyben a másodbiróság ítélete : 6S. §• Mert a felp. által vitatott álláspont mellett, t. i. abban az esetben, A közker. tár- jia a közkereseti társaságot annak egyes tagja a többinek hozzájárulása sasag tagjai u/,i]-m a maga javára váltóilag érvényesen kötelezhetné, tekintettel a közti mszmV' v(l\i()j0gi szigorra, mely szerint a váltókötelezettség fennállásához a váltóértékének leolvasása rendszerint nem követelhető, végeredményében a közkereseti társaság fennállhaiása vagyonikig az egyes tag tetszésétől tétetnék függővé; már pedig ilyetén jogállamot merőben ellenkeznék a jogrenddel, melynek féladatát éppen az képezi, h. minden jogalanynak jogos érdeke mások túlkapásai ellen megvédessék. (95. jan. 30. 1569/96.) 83- §• 13527. Curia: A per adatai szerint tény az, h. felp.-eknek A kilépett jogelőde, illetve ennek elhunyta után magok a felp.-ek, alp.-ekkel taratag jog- kereskedelmi közkereseti társasági jogviszonyban állottak és h. a főkeresethez C. a. csatolt szerződéssel 1889. aug. 23. felp.-ek a társaságból kiléptek. Ezen tényállásból kiindulva azért kellett a fenti értelemben határozni, mert bár a közkereseti társaságnak a kereskedelmi törv. 64. §. mhatározott fogalmához képest, továbbá a kereskedelmi törv. 83., 120. §-ok rendelkezései, de a társasági könyvvezetés czélja és rendeltetése szerint is kétséget nem szenvedhet, h. a közkereseti társaság által vezetett kereskedelmi könyvek a társaság tagjainak közös tulajdonát képezik, de a kereskodelmi törv. 105. §. szerint, mely a társaságból kilépő társasági tagnak a társasághoz való jogviszonyát külön a 82. §. rendelkezéseitől lényegesen eltérőleg szabályozza, és mely 105. §: szelleméhez és utolsó bekezdésének kifejezett rendelkezéséhez képest, mely szerint még azon esetben is, ha a kilépő tagnak végkiegyenlitése a kilépés alkalmával azonnal meg nem történik, kilépése után a 83. §-ban mhatározott jogokat többé nem gyakorolhatja, hanem a még az ö rovására is folyamatban maradó ügyletek állásáról csupán kimutatást kívánhat, következve a társasági könyvekbe betekintést csak annyiban igényelhet, a mennyiben ez a társaság által vele közölt kimutatásnak igazolására szükségképen mkivántatik, másrészt kétségtelen az is, h. különösen oly esetben, mint a fenforgó is, midőn a kilépési szerződés szerint a kilépő társasági tag a kilépéskor még folyamatban levő társasági ügyletekben többé nem részesül, a kereskedelmi törv. 83. §. alapján a kilépés előtt anyagi jogi tekintetben öt megilletett jogok reá nézve elenyésztek, tehát a társaság által vezetett könyveknek előterjesztését a prdts. 188. §. alapján sem követelheti s igy a jelen esetben mindaddig, mig a C. a. szerződés hatályban van felp.-ek a, társaságnak, melyből kiléptek, könyveinek előterjesztését a prdts.. 188. §-a alapján nem követelhetik és mert azon kérdés, h. lényegileg a C. a. szerződés kiindulási alapjául szolgált D. a. mérleg mtámadására is irányuló főkereset elbirálhatása, illetőleg a C. a. keltekor, létezett társasági vagyon egész állagának e czélra megálla-