Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)

DOLOGI JOGOK. 77 az ingatlannak „állagára" nézve gátolja: következik, h. a tilalom Elidegenítési hatályát az ingatlan haszonélvezetére kitérj esztendőnek nem tar- és terhelési totta. Ez utóbbi kérdés eldöntésénél figyelembe veendő egyrészt, tilalom, h. a telekkönyvi rendtartás 53. §-a, a melyre 59. számú polgári Végrehajtás döntvényének indokolását a magyar Curia is fektette, szintén azt f°9anatostnyilvánítja ki, h. a tulajdonnak bejegyzett korlátozása a későbben ^' fellépő hitelezőket csak abban gátolja, h. ők a „telekkönyvi jó- ^ meuett szágtestet" (tehát magát az ingatlant, ennek állagát) vonhassák végrehajtás alá; s ennek különös súlya szembetűnő akkor, ha a telekkönyvi rendtartás 52. §-ának intézkedését összevetjük a 130. §. b) pontjának intézkedésével, a mely szerint az ingatlan haszonélvezete, az állagtól elkülönitetten s magában is zálogul leköthető és ekként zálogjoggal terhelhető. Figyelembe veendő másrészt az, h. az elidegenitési és terhelési tilalom már természeténél fogva is a kötelezettség terjedelmét illetőleg megszorítókig alkalmazandó s rendszerint különös és kifejezett kikötés esetét nem tekintve, csak azzal a czélzattal és terjedelemmel bir, h. a korlátozott tulajdonos az ingatlan állaga felett ne rendelkezzék, az ingatlant magát ne idegenitse el s ne terhelje; ellenben az ingatlan haszonélvezetének (jövedelmének) szabad felhasználásában s ezek feletti rendelkezésben a tulajdonost nem gátolja. Minthogy pedig az 1881: LX. t. cz. 211. §-ának az az intézkedése, h. az ingatlan haszonélvezete elkülönitetten végrehajtás alá vonható akkor, ha a vonatkozó ingatlannak a végrehajtást szenvedő a tulajdonosa, a telekkönyvi rendelet 130. §. b) pontjával ugyanazonos tekintetre és alapra van épitve; minthogy továbbá a végrehajtási jog általános elvei szerint, pénzbeli követelés behajtása czéljából lefoglalható és végrehajtás alá vonható az adósnak mindaz a vagyona, a melyet az adós tartozásának kifizethetésére fordítani, vagy e czélra elidegeniteni és pénzzé tenni jogosult; minthogy az elidegenitési vagy terhelési tilalommal korlátozott telekkönyvi tulajdonos a lekötött ingatlan hasznaival szabadon rendelkezik s azokat szabadon el is idegenitheti; mindezekből, valamint a telekkönyvi rendtartás 53. §-ának fentebb kifejtett intézkedéséből és értelméből következik, h. az elidegenitési vagy terhelési tilalom telekkönyvi feljegyzése, hacsak a haszonélvezetre kifejezetten kiterjesztve nincs, nem képezhet az 1861: LX. t. cz. 136. §-a értelmében tekintetbe veendő olyan telekkönyvi akadályt, mely a végrehajtási jog bejegyzésének az ingatlan haszonélvezetére leendő megtagadását indokolttá tenné. Kelt Győrött, 1896. febr. 6-án. (A határozattárba felvett 7. sz. polg. határozat 138/96. számhoz.)