Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)
SOMMÁS ELJÁRÁS. Sommás eljá- nem képez itélt dolgot, hanem az csakis a jelen igénypernek rás képezi egyik előzetes kérdését, melylyel a per eldöntése czéljából 39. §. az Ítélkező bíróságnak foglalkozni kellett. Nem vétetett figyelembe Okirat felmu-1 r a]p azon panasza sem ^ felp.-t nem kellett volna eskü tatásának el- alatt kihaligatrii mivel j r alp kérte h. a Gregersen Miklós vállalatából kifolyólag a jelen perre vonatkozó adatok mküldése iránt a m. kir. államvasutak igazgatósága kerestessék meg. s ezen kérésének kellett volna foganatot szerezni. Ennek a kérelemnek mellőzésével sem sértetett eljárási szabály, mert az 1893 : XVIII. t. cz. 34. §-a szerint a bíróság csak a más bíróságnál vagy hatóságnál lévő iratokat, melyek a tényállás kiderítésére szükségesek tartozik esetiéi/ hivatalból is beszerezni, a: államvasutak igazgatósága azonban hatóságot nemképezvén, afelebbezési bírósága kérdésben forgó adatoknak közlése iránt az államvasutak igazgatóságához mkeresést intézni köteles nem volt. (96. jun. 25. 1. 9. 93. sz.) 13067. Curia: Az 1. r. és a 11. r. alp. felülvizsgálati kérelmükben, a felebbezési bíróságnak ítéletét, az annak alapul szolgáló tényállásnak helytelen megállapítása miatt azért támadják meg, mert a felebbezési biróság mellőzte az alp.-ek részéről az irányban előterjesztett kérelemnek teljesítését, h. annak megállapithatása végett, h. a felp.-nek a végrehajtást szenvedett ellenében az a váltókövetelése, melynek fejében a végrehajtást szenvedettnek követelése a D) a. okirat szerint a felp.-re átruháztatott, valóban fennállott-e vagy nem ? a kereskedelmi banktól szerezze be a végrehajtást szenvedettnek ottan leszámítolt váltóira vonatkozó azokat az okmányokat, a melyek előtüntetik, h. a kérdés alatti váltó nem lett-e a végrehajtást szenvedettnek ujabb elfogadmányával kicserélve és h. annak kiegyenlítéséül a felp. teljesített-e fizetést ? Ez a panasza azonban figyelembe nem vehető, mert a biróság a felek közölt közösöknek tekintendő okiratokon kivül a S. E. 39. §. 2. bekezdése szerint a tényállás iránt köteles esetleg hivatalból is intézkedni., a melyek másnak felderítésére szükségeltető csak olyan okiratoknak beszerzése iránt köteles esetleg hivatalból is intézkedni, a melyek más bíróságoknál vagy hatóságoknál rannak, e szerint a felebbezési biróság az aJji.-ek részéről egy magánintézetnél levő okiratoknak beszerzése iránt előterjesztett kérelemnek mellő~ 43. §. zésérel, eljárási jogszabályt nem sértett meg stb. (96. jun. 25. G. 138.) Perek egyesi- 13068. Curia: Alp.-nek a felülvizsgálati kérelemre adott tése. válasziratában felhozott az az ellenvetése, mintha a felebbezési biróság ítéletének az a helybenhagyó része, a melylyel felp. a 185 frt és jár. leszállított készpénzbeli követeléssel elutasittatott. az 1893: XVIII. t. cz. 181. §. 1-ső bekezdésének rendelkezésénél fogva felülvizsgálat tárgyát nem képezhetné, figyelembe vehető nem volt, mert felp.-nek három rendbeli keresete az 1893: XVIII. t. ez. 43. §-ában foglalt engedélynél fogva egyesittetvév és felp.-