Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)
520 SOMMÁS ELJÁRÁS. Sommás eljá-bizonyítékokkal a követelés fennállását bebizonyitottnak nem rás. tekinthetvén, az alp.-nek tagadását alapul véve utasította el felp.-t 37. §. keresetével, jogszabályt meg nem sértett. A felebbezési bíróság tényállásában azokat az okokat is előadta, a melyeknél fogva, a már kihallgatott felp. czég egyik tagja vallomásának esküvel való megeró'sitését melló'zte. Az esküre bocsátásnak melló'zésével pedig eljárási szabályt szintén nem sértett meg, mert tényállása szerint a felp. czég tagjának vallomását a per egyéb adataival támogatottnak nem találta, már pedig a sommás eljárás 96. §-a szerint a bizonyításra kötelezett fél, csakis a vallomását támogató adatok mellett bocsátható esküre és mert másrészről a B. a. okirat annak valódisága esetében is a felebbezési bíróságnak tényállása szerint a követelés fennállására nézve, éppen a felp. által a tartalmának ellenkezőjére szolgáltatott bizonyítékok folytán, döntő bizonyítékot nem is képezhetne, minélfogva a felp. czég tagjának csupán a B. a. valódiságára vonatkozó vallomását a felebbezési biróság helyesen tekintette lényegtelennek. A szakértői véleménynek bizonyító erejét is a felebbezési biróság a sommás eljárás 64. §-a szerint szabadon mérlegelhetvén, ennek a B. a. okirat valódisága kérdésében történt elfogadását a felp. nem sérelmezheti, de különben is a felebbezési biróság, megállapított tényállása szerint maga is összehasonlította közadósnak a B. a. levő tagadott névaláírását egyéb kétségtelen névaláírásával és a közvetlen szemlélet utján szerzett mgyőződése alapján fogadta el annak hamisítására nézve a szakértői véleménynek helyességét. A felebbezési bíróságnak tényállása szerint a felp. keresetével nemcsak azért utasíttatott el, mert a B. a. okirat valódisága, be nem bizonyittatott. hanem azért is. mert a keresetileg követelt előlegnek az alp. részéről történt átvétele a felp. által szolgáltatott többi bizonyítékokkal sem bizonyittatott be; e szerint alaptalan az a panasz, h. a felebbezési biróság a kereseti jogot csupán a B. a. okiratnak valódiságától feltételezetten bírálta volna el. Végül alaptalan a felp.-nek az a panasza, melyet arra alapított, h. a felebbezési biróság őt felhívni tartozott volna a további bizonyításra, mert igaz ugyan, h. a sommás eljárás 37. §. szerint a biróság köteles arról gondoskodni, h. a felek homályos kérelmüket, tény előadásaikat és nyilatkozataikat felvilágosítsák, hiányos tényelőadásaikat kiegészítsék ós általában a szükséges kérelmeket ós nyilatkozatokat mtegyék, de ezen szakasz végtétele szerint figyelmeztetni a feleket a szükséghez képest cselekményeik és mulasztásaik következményére csak akkor köteles, ha a perben ügyvéd által nincsenek képviselve ; e szerint a perben ügyvéd által képviselt felp. még akkor sem emelhetne panaszt, ha a felebbezési biróság által állításának bizonyítására egyáltalában fel nem hivatott volna, legkevésbé pedig a miatt, h. fel nem hivatott arra, h. az