Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)

192 KÖTELMI JOG. Szolgálati azonban a bizonyítás ez irányban nem sikerült. Minthogy tehát szerződés, felp. az alp. gazdaságában rét/legesen alkalmazott főtiszt volt; minthogy Gazdatiszt felp.-nek kellő felmondás nélkül elbocsátására a különben igazolt idő­elbocsátása közönkinti betegeskedése elfogadható okul nem szolgálhat; minthogy felmondás előleges felmondás nélküli elbocsátás folytán a gazdasági főtiszt egy nélkül. évre terjedö fizetést joggal követelhet; s minthogy a felp. főtiszti fizetésének egyenértéke szakértő által 1316 frt 18 krban számít­tatott ki: alp.-t ebben az összegben felp. javára marasztalni kellett. (94. márcz. 19. 3391/94.) — Curia: A keresethez B. a. csatolt jegyzékben foglalt gazdatiszti járandóságok közül csak az 500 frtban megállapított évi készpénzfizetés tekintethetik olyannak, mely a felp.-t mint gazdatisztet a tényleges szolgálaton kivül is megilleti és a melynek a bírói gyakorlat által elfogadott időtartamra való kiszolgáltatására az alp. akkor is jogszerűen kötelezhető, ha felp. — a mint az a jelen esetben is történt, betegsége folytán, mely miatt felmondás mellőzésével elmozdittatott, — állásával járó kötelezettségeknek teljesítésére képtelenné válik ; ez okból és tekintve azt. h. maga felp. sem állítja, miszerint a 6 havi próbaidő elteltével a B. a. jegyzékben felvett többi járandóságok is kiszolgáltattak részére, másrészt pedig az 5. a. kivonat arra utal, h. felp. fizetése tényleg csak készpénzben járt, ennek összege pedig nagyobb mérvben, mint a mennyivel azt felp. maga állitotta, meg nem Ítélhető, kellett másodbiróság ítéletének részben mváltoztatásával az alp. által a felp.-nek fizetendő tőkeösszeget 1316 frt 15 kr. összegről, mely a szakértők véleménye alapján különben sem lett helyesen felszámítva, 500 frtra leszállítani; egyébként pedig a másodbiróság ítélete mfelelő indokolása alapján hagyatott helyben. (95. jan. 31. 5845/94.) Cselédbér. 12488. Curia: A szolgálati szerződés időelőtti felbontása miatt a még le nem szolgált cselédbér iránt támasztott követelés kártérítési követelésnek tekintendő és mint ilyen, az 1876: XIII. t. cz. 119. §-a szerint birói útra tartozik; (95. febr. 5. 222/95 Dt. h. f. I. 85.) 12489. Szegedi tábla: Jóllehet a keresethez csatolt és valódiság tekintetében alp.-ek részéről sem kifogásolt szerződés szerint felp. a ház vezetésével mbizott gazdaasszonynak és igy házi cselédnek fogadtatott fel az I. r. alp. által, mégis tekintettel arra, h. a szerződés tartalmából „turpis causa" fogalma meg nem állapitható s a követelt 100 frt nem cselédbérként, hanem a szolgálatnak ok nélkül való mszüntetésének feltétele mellett kárpótláskép köteleztetett felp. részére; a kárpótlás czimén, bár cseléd részére kötelezett összegnek per utján való érvényesítése pedig nem esik az 1876: XIII. t. cz. rendelkezése alá ; e részben a kereset, az összegre is tekintettel, helyesen tétetett folyamatba a sommás bíróság előtt. — Curia: Hhagyja (95. máj. 16. 4290/94. Ü. L. 95. 23.).

Next

/
Thumbnails
Contents