Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)

190 KÖTELMI JOG. Szolgálati tartalékos Budapesten 4 hetet töltött fegyvergyakorlatban és midőn szerződós. Szabadkára visszatért, alp. az általa felajánlott szolgálatot vissza­Elbocsátás utasitotta; ő tehát a fizetésből 3 havi felmondási időre eső felmondd* ^OQ fT^0i alp.-től követelni jogosult. A felmondási járadékot azonban nélkül. Qsak az 'követelheti, ki évi fizetéssel fogadtatott fel és kit a szolgálatot adó fél ok nélkül elbocsátott. Minthogy azonban felp. alp. által ideig­lenes és határozatlan időre fogadtatott fel és szolgálatát a nélkül, h. alp. által elbocsáttatott volna, hagyta el, ez által pedig közte és alp. közt az eddigi viszony mszünt és igy neki fizetés csak addig járt, mig szolgálatát tényleg teljesitette; ennélfogva őt kere­setével elutasitani kellett. (93. okt. 25. 7532.) — Curia : Hhagyja. (94. okt. 19. 746.) Gazdatiszt 12485. Curia: Felp.-nek a felmondási időre járó fizetése és elbocsátása természetben való járandóságainak egyenértéke iránt támasztott felmondás követelése még azért is megitélendő volt, mert a gazdatiszt fizetését nélkül. kiszolgáltatni, a papi birtokokból, ennek mindenkori haszonélvezője köteles; mihezképest a gazdatiszt felfogadása a haszonélvezőnek önálló jogát és kötelezettségét képezi, melyre nézve a felsőbb jóváhagyás azért nem szükséges, mert az csupán az ingatlan birtoknak haszonbérbeadásánál. vagy a jövedelemnek egy harmadikra való átruházásánál kívántatik az esetre, h. ez az illető haszonélvezetének mszünése után is a kikötött időre fenállhasson. Ebből pedig okszerűen következik, h. a felfoga­dott gazdatiszt és a birtok hazonélvezője közt ugyanaz a jog­viszony keletkezik, mely általában ilynemű szolgálati alapon a törv. és törvényes gyakorlat szerint fenáll, és nem fogadható el alp.-nek az a védekezése, h. ő az elődje által felfogadott gazdatisztet az ingatlan birtok haszonélvezetébe lépéseker jogosítva volt azonnal, minden felmondás elörebacsátása nélkül állásából elmozdítani, mert a gazdasági tiszt a korábbi haszonélvező által nem a személye körül való szolgálattételre, hanem ingatlan birtok kezelésére lett alkalmazva, a birtokkezelés pedig a korábbi javadalmas haszon­élvezetének mszünte után az ujabbi javadalmas bitokbahelyezéseig is fentartandó és folytatandó volt. A gazdatiszt ebbeli kötelezettségének mfelelöen az ujabbi haszonélvező is tartozik azzal a viszontkötelezett­séggel, h. őt a törvényes felmondási idő előtt indokolatlanul és ellenkező szerződési kikötés hiányában állásából kárpótlás nélkül el nem mozdít­hatja. (95. nov. 30. 5899/95.) 12486. Debreczeni tábla : Az 1893 : XVIII. t. cz. 197. §-a szerint azt, a felülvizsgálati biróságnál is irányadó tényállást állapította meg a tsz., mint felebbezési biróság, h. az alp. a felp.-t 94. évi ápr. 24-től 95. évi ápr. 24-ig terjedő egy évi tartamra oly gazda­sági alkalmazottul fogadta fel a keresetben felsorolt fizetés mellett, a ki az alp. terjedelmes gazdaságában más alkalmazot­takra is felügyelni s ehhez képest a dolog természeténél fogva,

Next

/
Thumbnails
Contents