Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 7. kötet (Budapest, 1897)
100 DOLOGI JOGOK. Szolgalom, addig, mig a mondott malom létezik, az útszolgalom megszünÁtjárás szol- tetése nem követelhető. Minélfogva, habár a tanuk azt bizonyitjákr galma. h. a malom jelenleg működésben nincs s a hozzávezető vizzsilip (fludor) is elromlott és igazitást igényelt, a szakértők pedig megállapították, h. a faszerkezetből álló malomépület egyik oldala bedűlt, s belső szerkezete is romlott, a malom létezését megszűntnek tekinteni nem lehetett, mert alp.-nek jogában állott és áll a malom működését szünetelésben tartani anélkül, h. tulajdoni s ezzel most összekötött szolgalmi jogát elvesztette volna, mert továbbá abból, h. jelenleg a malom rossz karban van, a szolgalom megszüntetését szintén nem lehet következtetni, mert felp. nem hozott fel bizonyítékot arra, h. alp. a malmot megszüntetni kívánja, sőt ellenkezőleg alp. kijelentette, h. malmát helyre kívánja állítani, a '/. alattival pedigbizonyítja, h. nagy-ráskai malmának fentartását a vízjogi törv. értelmében — még a jelen per megkezdése előtt — szabályszerűen bejelentette, miből a malom fentartásának szándéka^ valamint az, h. a malom — jóllehet rossz állapotban — most is létezik, kétségtelen lévén, felp.-t keresetével el kellett utasítani. (92. okt. 20. 1883/92.) 12310. Curia: Az a körülmény, h. a per tárgyát tevő ut a kataszteri birtokivbe bevezettetett, a magánjogok megbírálásánál irányadóul nem szolgáikat; éppen oly kevéssé jöhet figyelembe a tűzbiztonsági szempont, mert az a körülmény, h. mi volna kívánatos tüzrendöri tekintetben, jogalkotó tényül a magánjog körében el nem fogadható. Az. elsőbiróságnak ez irányban felhozott indokai tehát e helyütt mellőztetnek és a táblai Ítélet mváltoztatásával az elsőbiróság ítélete az elbirtoklásra alapított indoklásánál fogva és különösen még azért is hagyatott helyben, mert a felp.-ek beismerték azt, h. a kereseti sörházat s az ahhoz tartozó udvart a birói árverést megelőzően 9 éven át bérben bírták ; a felp.-ek tehát már az árverés előtt az udvaron keresztül tényleg hosszú időn át folytonosan gyakorolt átjárásról szükségképen tudomást szerezvén, sem a birói árverés tényérer sem pedig arra sikerrel nem hivatkozhatnak, h. az árverés folytán bekövetkezett birtokváltozással a különben már előbb befejezett elbirtoklás folyama megszakittatott volna; mert a tanuk vallomásából egyáltalán meg nem állapitható az, h. a másodbiróság indokaiban emiitett keritésfal, kapu, sorompó abból a czélból emeltetett volna. h. azzal az alp. illetve jogelődeik az átjárásban megakadályoztassanak, vagy h. azokkal az átjárásban valamikor tényleg megakadályoztattak volna: másfelől a patakon átvezető hid a túlsó part telki tulajdonosai érdekében a kereseti udvaron át" vezető állandó közlekedésről tesz bizonyságot. (94. márcz. 197597/93.)