Márkus Dezső (szerk.): Felsőbíróságaink elvi határozatai. A Kir. Curia és a Kir. Itélőtáblák döntéseinek rendszeres gyűjteménye, 5. kötet (Budapest, 1894)
KERESKEDELMI TÖRVÉNY. 37 alapján a czégjegyzékben eszközölt bejegyzés, tehát maga a czégjegyzék is Kereskedelmi formailag névcserét tüntet fel : az e.-biróság magának felp.-nek beismerése törvény, alapján helyesen mondotta ki, h. a czégjegyzékbe történt bejegyzések csak 208. §. azt bizonyítják, h. a fp.-sel szerződött társaság csupán nevét (ezégét vál- Részvenytártoztatta meg. Azzal a fp. által beismert és a czégjegyzékkel igazolt ténynyel saságoh egyeszemben nem alp. volt köteles bizonyítani, h. a név, ül. czég szövegének sülese. árváltoztatásával, egyszersmind a fp.-sel szerződött társaságnak más társasággal egyesülése nem jött létre, hanem fp.-t terhelte a keresete alapját képező annak az állitásnak a bizonyítása, h. a névváltozta'ás a vele szerződött társaságnak egyszersmid más társasággal való egyesülésével, más társaságba való beolvadásával és a két társaság vagyonának egyesítésével volt összekötve. Erre azonban felp. sem közvetlen, sem közvetett bizonyítékot nem szolgáltatott. Ugyanis a C) alatti körlevélben, melyre fp. mint bizonyítékra hivatkozik, fp.-sel szerződött társaság azt tudatja, h. addigi czég'e helyett közgyűlési határozat, folytán uj czéget vett fel s ennek oka egy a cs. kir. szab. osztrák Phönix biztosító-társasággal kötött szerződés, melylyel a nevezett társaság összes életbiztosítási üzletét viszonbiztositás czéljából átadta és arra kötelezte magát, h. üzleti czélokra szervezetének és kiterjedt ügynöki hálózatának közös használatát át fogja engedni, h. ennek folytán az üzleti állomány tetemesen emelkedett s a díjbevétel is közel 1.530.000 frtot ért el. Az itt felsorolt tényekből azonban, jelesül abból, h. a fp.-sel szerződött s ez által üzletkörét kiterjesztve, a díjbevételek szaporodását idézte elő, valamint abból, h. a más társasággal kötött szerződés alapján érdekeinek előmozdítására más társaság szervezetét és ügynökeit is felhasználja, az egyesülésre, okszerűen következtetni s azt megállapítani azért nem lehet, mert mindezekre a tényekre, ha névváltoztatás nem is történt volna, a keresk. törv. a biztosító-társaságoknak jogot ad, iU. azoktól el nem tiltja. A szintén bizonyítékul felhozott s a fp.-sel szerződött társaságtól származó F) alatti felfolyamodásnak ama kitétele, h. az „Azienda" nevén vagyon nem létezik, épp oly kevéssé szolgálhat bizonyítékul arra, h. a fp.-sel szerződött társaság más társasággal egyesülés s ül. vagyonának más társaságba történt átadása folytán megszűnt volna, mert az F) alatti felfolyamodás idején a fp.-sel szerződött társaságnevét mváltoztatván és a névváltozás a főtelep helyén, Bécsben, a czégjegyzékben is kitüntetve lévén, a dolog természetéből folyik, h. a vagyon nem a régi mváltoztatott, hanem a felvett uj czég alatt létezett, a mint az az F) alattiban állittatik. Ugyanezen okból nem jöhet figyelembe felp.nek az az érvelése sem, h. a vele szerződött társaságnak más egyesülése következik abból is, h. az „Azienda" részvények a „Phönix" részvényeivel kicseréltettek, a régi czégtáblák helyett pedig „Phönix" czégtáblák vétettek használatba, mert a régi részvényeknek az uj czégre szóló részvényekkel s a régi czégtábláknak ujakkal való kicserélése a névváltoztatásnak szükségszerű folyománya. De nem lehetett a K) N) alatt csatolt mérlegekből is azok alapján fp. által tett számításokból sem megáüapitani azt, h. a felperessel szerződött társaság vagyona az uj czég alatt más társaságnak, jelesül a vele viszontbiztosításra szerződött cs. kir. szab. osztrák „Phönix" biztositó-társaság élet-üzletágát képviselő vagyonával egyesítve kezeltetik, mert az a körülmény, h. az N) alatti mérleg szerint az uj czégnek díjtartaléka és ezt fedező vagyon szaporulatot mu-